Határon túl
Áder János: Hazánkért, közösségeinkért, kultúránkért érdemes közösen küzdenünk
Szerbia számíthat Európára és Magyarországra - közölte az államfő Zentán
Kifejtette: nem mindegy, hogy az utódok mit hagynak hátra, véres indulatokat vagy tiszteletet egymás teljesítménye iránt, kicsinyes ellenségeskedést vagy közös célokat, részvétlenséget a bajban vagy európai összefogást, "a 20. század sok-sok embertelenségét vagy a 21. század őszinte bocsánatkérését, a cinizmus sötét árnyait vagy annak bizonyságát, hogy hazánkért, közösségeinkért, európai kultúránkért érdemes közösen küzdenünk".
Potápi az összmagyar összefogás fontosságát emelte ki
Az összmagyar összefogás fontosságát emelte ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Zentán, ahol részt vett a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom felszentelésén.
Kiemelte: a templom alapkövét húsz évvel ezelőtt helyezték el, és az utóbbi két évtizedben a világ magyarsága összefogott, hogy a templom megépülhessen, számos országból érkeztek adományok.
Hangsúlyozta, a templom megépülése is bizonyítja, "ha összefogunk, nagy tettekre lehetünk képesek", ha a magyar megsegíti a magyart, az egész nép gazdagabb lesz, egyúttal az egész közösséget életerő hatja át - fűzte hozzá.
A templomszentelésen csaknem háromezren vettek részt, köztük a vajdasági papság nagy része, illetve Áder János magyar és Aleksandar Vucsics szerb államfő is.
Leszögezte: Szerbia és Európa számíthat Magyarországra.
Áder János hétfői felszólalásában rámutatott, hogy a történelem nagy háborúinak sokféle oka volt, a legtöbb csatában végül mégis két ellentétes erő küzdött meg egymással: a hódítók az egyik oldalon, s a hazájukat és életüket védők a másikon.
Zenta mellett 1697. szeptember 11-én vívták azt a véres csatát, amely véget vetett a másfél évszázados török uralomnak Magyarország területén. A 17. század végén "a Habsburgok irányítása alatt német, lengyel, orosz, velencei szövetségesekkel felálló seregek kezdték meg a törökök kiszorítását, zászló alá álltak magyar és szerb önkéntesek ezrei is, akiket nagy eszmék vezettek: közös örökségük tudata" - emlékeztetett rá az államfő.
"Mi, Kelet-Közép-Európa népei a kontinensnek olyan tájain élünk, ahol a sok szenvedésnek mindig csontig hatoló fájdalma volt, de ahol e fájdalmas tapasztalatok - szerencsés időkben - a békés jövendőbe vetett remény forrásává nemesedtek" - hangsúlyozta.
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a felszólalásában rámutatott: a zentai csata is azt bizonyítja, "közösen mindenre képesek vagyunk, de ha nem vagyunk egységesek, minden harcot elveszítünk". A 320 évvel ezelőtti győzelem után mindkét ország meg tudott erősödni. Magyarország az egyik legnagyobb támogatója Szerbiának, hiszen a két országot sokkal több köti össze, mint a Duna vagy Hunyadi János emléke, összeköti a közös múlt, hiszen ezen a területen évszázadok óta egymás mellett él a szerb és a magyar nép - magyarázta.
A szerb elnök kiemelte: a szerbek régóta tudják, hogy az Európába vezető út számukra Budapesten és Bécsen keresztül vezet, ezért is fontos a szomszédos országok támogatása. Aleksandar Vucic megköszönte Áder János és Orbán Viktor miniszterelnök támogatását Belgrád európai integrációja során. Rámutatott, hogy a két ország kapcsolata soha korábban nem volt olyan jó, mint most, a gazdasági kapcsolatok gyümölcsözőek, ami a két nép jólétéhez is hozzájárul, és a Szerbiában élő magyar kisebbség, valamint a Magyarországon élő szerb kisebbség is széles körű jogokat élvez.
Aleksandar Vucic aláhúzta: Szerbia számára fontos Magyarország támogatása, ez erősíti Szerbiát. Az erős Szerbia erős Balkánt és erős térséget jelent, ami minden itt élő számára fontos.
A díszülést követően Áder János és Aleksandar Vucic kétoldalú megbeszélést folytatott a szerb-magyar megbékélésről, amely 2013-ban kezdődött el, amikor a magyar és az akkori szerb köztársasági elnök közösen hajtott fejet a második világháborúban és azt követően kivégzett magyar és szerb áldozatok emléke előtt Csúrogon.
Az áprilisban megválasztott Aleksandar Vucicnak és Áder Jánosnak ez volt az első hivatalos találkozója.
A két elnök részvételével megtartott zentai emlékülés előtt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár megnyitotta A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk című kiállítást. Beszédében aláhúzta: amint 320 esztendővel ezelőtt is csak közös összefogással lehetett legyőzni a közös ellenséget, most is Magyarország és Szerbia, a közép-európai országok, illetve az Európai Unió összefogásával lehet úrrá lenni a problémákon.
A magyar és a szerb államfő megkoszorúzta a zentai csata emlékművét
Megkoszorúzta a zentai csata Tisza-parti emlékművét Áder János magyar és Aleksandar Vucic szerb elnök hétfőn annak emlékére, hogy 320 évvel ezelőtt az európai seregek Savoyai Jenő vezetésével ezen a helyen arattak győzelmet a török hadak felett.
A zentai megemlékezésen elhangzott, hogy 1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő, a császári seregek hadvezére fényes győzelmet aratott az Európát fenyegető török seregek felett. A zentai diadallal és az ezt követő karlócai békekötéssel végleg felszabadították ezeket a területeket.
A XVII. század derekán a Habsburg és a török birodalom közötti határvonal Magyarország közepén húzódott, az ország hadszíntér volt. A kiürült kincstárú, európai hatalmi játszmákkal elfoglalt Habsburgok kerültek minden bonyodalmat a törökökkel, így újra és újra megerősítették a békét az Oszmán Birodalommal. A törökök 1683-ban megkísérelték elfoglalni Bécset, ahonnan I. Lipót császár el is menekült, ám a Sobieski János lengyel király által vezetett felmentő seregektől megsemmisítő vereséget szenvedtek.
A következő évben a váratlan győzelmen felbuzdult Habsburgok, valamint Velence és Lengyelország XI. Ince pápa kezdeményezésére létrehozták a Szent Ligát. A Liga seregei 1686-ban felszabadították Budát, 1688-ban egy időre visszavették Nándorfehérvárt, és bevonultak Erdélybe. A következő években váltakozó szerencsével folytatódtak a harcok, a döntő évnek 1697 bizonyult. A Nagy Szulejmán babérjaira áhítozó II. Musztafa szultán személyesen szállt hadba, de a Habsburgok is nagy erőket irányítottak Magyarországra. A 60 ezer fős császári sereget Savoyai Jenő herceg vezette, a török sereg létszáma mintegy 70-100 ezerre volt tehető.
A keresztény seregek végül 1697. szeptember 11-én Zentánál, a Tiszán való átkelés közben lepték meg az oszmánokat, akik az átkelést jól kiépített védművel próbálták biztosítani. Savoyai Jenő a kínálkozó alkalmat felismerve ágyúztatni kezdte a hajóhidat, majd sikerült betörnie a védősáncok mögé, a már a túlparton lévő szultán tehetetlenül volt kénytelen szemlélni csapatai megsemmisülését. A visszavonulási lehetőségtől megfosztott, pánikba esett törökök hatalmas veszteséget szenvedtek, a csatatéren mintegy húszezer holttest maradt (köztük a nagyvezír), tízezren menekülés közben fulladtak a Tiszába. A tizenöt éves török háborút megpecsételő csatában a császáriak mindössze 700 embert vesztettek. Az eredetileg Erdély ellen vonuló II. Musztafa a hadjáratot félbeszakította és hazatért Isztambulba. Savoyai Jenő nem üldözte, mert katonái elfáradtak, zsoldjuk elmaradt, német szövetségesei pedig maguk is hazavonultak.
A törökök ellenállását megtörte a vereség, már 1698 elején béketárgyalások kezdődtek. A Szent Liga és a Török Birodalom végül 1699. január 26-án kötötte meg a karlócai békét, amely a status quót foglalta írásba, és a békével Magyarország nagy részén megszűnt a másfél évszázados török hódoltság.