Határon túl
A vajdasági, a kárpátaljai és az erdélyi magyarok helyzetéről tárgyalt a KMKF munkacsoportja
Szó esett az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai polgári kezdeményezésről is
Zsigmond Barna Pál közölte, a vajdasági magyarok helyzetéről Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke számolt be, és ismertette a szervezet tavaly ősszel megválasztott új vezetőségének terveit is. Hajnal Jenő elmondása szerint az utóbbi időben javult a vajdasági magyarok helyzete, Szerbia tehát jó példa arra, hogy ha sikerül rendezni két ország között a kapcsolatokat, akkor az az ottani magyar közösségnek mennyire jó.
A munkacsoport társelnökének beszámolója szerint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott vezette fel a Kárpát-medencei autonómia-törekvésekről szóló napirendi pontot, ezen belül is Kárpátaljáról és Erdélyről esett a legtöbb szó, mivel Ukrajnában és Romániában a szerzett jogokat is visszaveszi a hatalom. A tanács szerint az autonómia biztosíthatná hosszútávon az ottani magyarok megmaradását - tette hozzá.
Végül beszéltek az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai polgári kezdeményezésről is, ebben a témában Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke tartott előadást - mondta el Zsigmond Barna Pál.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, közelednek az európai parlamenti választások, és fontos, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt azon a magyarok, köztük az állampolgársággal rendelkező határon túli magyarok annak érdekében, hogy a brüsszeli vezetés megváltozzon, és ne csak a migránsokkal foglalkozzon, hanem az őshonos kisebbségekkel, így a határon túli magyarokkal is.