Határon túl
A szolyvai tragédiára emlékeztek
Főhajtás és rendhagyó történelemóra a magyar Golgotánál

A csupán a nemzetiségük miatt elhurcolt ártatlan emberek pusztulásának helyszínén helyi kezdeményezésre 1990-ben emlékpark létesült. Ennek siratófalára 130 kárpátaljai magyarlakta település közel tízezer áldozatának nevét vésték fel. Dupka György elmondta, 1989 után Kárpátalja száz településén állítottak emlékművet az 1944-es elhurcolás áldozatainak.
A történelmi érdeklődésük alapján kiválasztott középiskolások előtt a szovjet hatóságok által 1945-ben kémkedés vádjával 14 évesen tíz év kényszermunkára ítélt, miskolci születésű Hartmann Klára elevenítette fel azokat a kilenc évig tartó megpróbáltatásokat, amelyeken szibériai és kazahsztáni lágerekben ment keresztül.
A rendhagyó történelemórát záró előadásában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára, a Gulág Emlékbizottság tagja hangsúlyozta, szimbolikus jelentősége van annak, hogy a nemzeti zarándoklat helyszíne a magyar Golgotának is nevezett szolyvai emlékpark, ahol a magyarországi iskolások Gulág-túlélőkkel találkozhatnak, s azok személyes élményeinek megismerése által, ha virtuálisan is, de részesei lehetnek az egykori tragikus eseményeknek - tette hozzá.
A politikus utalt arra, hogy az emlékező rendezvény címe, az Elhallgatott történelem azt jelzi, a tragikus eseményekről évtizedeken át nem volt szabad beszélni, ami - mint fogalmazott - a mai fiatalok számára elképzelhetetlennek tűnhet.
A nemzeti zarándoklat helyszíne azért is fontos - emelte ki az államtitkár -, mert míg Magyarországról minden tizenkettedik embert vitték el a Gulágra, addig Kárpátaljáról minden ötödik magyart, vagyis nem volt olyan magyar család, amelyből ne hurcoltak volna el valakit. A deportált kárpátaljai magyarok harmada elpusztult - mutatott rá.
"Bízom benne, hogy a szolyvai rendhagyó történelemóra a diákok számára tanulságos lesz a saját szabadságuk értékelését tekintve, mert mi ingyen kaptuk a szabadságot, de voltak emberek, akiknek tíz év Gulág után jutott csak egy picike szabadság" - fejtette ki Rétvári Bence. Megjegyezte, a hét évtizeddel ezelőtti tragikus eseményekre való emlékezésnek olyan tanulsága is van, hogy Magyarországnak soha nem szabad jottányit sem engednie a saját függetlenségéből, mert ha az ország függetlenségéből elvesznek, az az emberek szabadságjogainak a csorbítását jelenti.