Határon túl
A KMKSZ üdvözli a Velencei Bizottság állásfoglalását
Az ukrajnai oktatási törvényt bírálta a testület
A KMKSZ üdvözli, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalása rávilágított a szövetség által az ukrajnai oktatási törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott problémákra, s megerősítette a nemzetiségi kisebbségek által megfogalmazott véleményt. Ennek megfelelően "a megoldás minden bizonnyal a 7. cikkely módosítása lenne, és a jelenlegi rendelkezés cseréje, egy kiegyensúlyozottabb és világosabb megfogalmazással bíró szövegre" - olvasható a dokumentumban.
A magyar szervezet üdvözli továbbá, hogy az állásfoglalás szorgalmazza a kétoldalú tárgyalások mihamarabbi megkezdését Ukrajna és az érintett országok, illetve az ukrán hatalmi szervek és a nemzetiségi kisebbségek képviselői között.
"A KMKSZ bízik benne, hogy az ukrajnai vezetés, ígéreteihez híven, figyelembe veszi a Velencei Bizottság ajánlásait, s úgy módosítja az oktatási törvény 7. cikkelyét, hogy az az államnyelv tanulásának biztosítása mellett nem szűkíti a kisebbségeknek az oktatás területén meglévő jogait" - zárul a magyar szervezet nyilatkozata.
Az ukrán parlament által 2017. szeptember 5-én elfogadott, 2018-ban hatályba lépő tanügyi törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja, hogy Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzetiségi kisebbségek anyanyelvű oktatása - az ukrán mellett - csak az elemi iskolában engedélyezett, az 5. osztálytól felfelé a tantárgyak többségét ukránul oktatják majd. Ez a rendelkezés a nemzetiségi kisebbségek szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.
Szili Katalin: Magyarország elvárja, hogy az ukrán kormány figyelembe vegye a Velencei Bizottság ajánlásait
Magyarország elvárja, hogy az ukrán kormány a Velencei Bizottság ajánlásait is figyelembe véve kezdeményezze az új ukrán oktatási törvény soron kívüli módosítását - írta a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Szili Katalin közölte: a Velencei Bizottság megvizsgálta az új ukrán oktatási törvényt, és megállapította, hogy "indokoltnak tűnik" az a kritika, amely szerint a jogszabály korlátozza, hogy a kisebbségek anyanyelvükön tanulhassanak a középfokú oktatásban.
Úgy fogalmazott: a bizottság kimondja azt is, hogy a törvény erős nemzetközi kritikát is kiváltó cikkelye merőben különbözik attól a tervezettől, amelyről a kisebbségekkel konzultáltak. Hozzátette: a testület utal arra is, hogy a vonatkozó nemzetközi és alkotmányos rendelkezések betartása alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesüléséhez.
Kiemelte: tekintettel arra, hogy "közösségeink észrevételeit" a bizottság is elfogadta, Magyarország elvárja, hogy az ukrán kormány a bizottság ajánlásait is figyelembe véve kezdeményezzen soron kívüli törvénymódosítást.