Határon túl
A KMKSZ tiltakozik, amiért nem lesz magyar választási körzet
A körzet kialakítása egy magyar képviselő bejutását jelentené a 450 fős törvényhozásba
A korábban már létező magyar többségű körzet ismételt létrehozását Kárpátalján 2012-ben és idén is számos nemzetközi szervezet valamint a KMKSZ és az UMDSZ is szorgalmazta.
A KMKSZ szerint a Központi Választási Bizottság döntése azért is érthetetlen, mivel az nemzetiségi választási körzetek kialakítását maga Petro Porosenko ukrán elnök is támogatta, aki még államfőjelöltként választási együttműködési megállapodást kötött a KMKSZ-szel, vállalva, hogy elnökként elősegíti az ukrajnai magyarok parlamenti képviseletének biztosítását.
A magyar körzet kialakítása lehetőséget teremthetne arra, hogy a 450 fős ukrán törvényhozásba egy magyar képviselő bekerülhessen.
A KMKSZ még augusztus elején levélben fordult a Központi Választási Bizottsághoz és annak elnökéhez, melyben kérte a kompakt módon elhelyezkedő nemzetiségi közösség érdekeinek megfelelő választási körzet kialakítását. A hivatalos szervhez benyújtott beadványhoz csatolva volt a Szövetség által kidolgozott lehetséges nemzetiségi körzet sematikus térképe, településeinek listája,
Az európai demokratikus jogállamiság megteremtésének alapfeltétele, hogy ne csak papíron legyenek lefektetve a kisebbségek védelmét és megmaradását elősegítő jogok, hanem a gyakorlatban is alkalmazzák azokat - emeli ki a KMKSZ közleménye, amely azt is kiemeli: a kárpátaljai magyarság európai gondolkodású, törvénytisztelő nemzeti kisebbség, amely mindvégig lojális volt az ukrán államhoz.
lakosságának nemzetiségi adataira és lélekszámára vonatkozó adatokkal. A beadványra hivatalos válasz a testülettől a mai napig nem érkezett. A CVK működését szabályozó törvény értelmében panasszal lehet élni a testület döntése ellen. A KMKSZ minden lehetséges jogi eszközt ki fog használni arra, kerüljön a testület napirendjére az etnikai magyarokat magába foglaló választási körzet létrehozásának ügye és a törvényeknek megfelelően járjanak el.
Az érvényben lévő ukrán választójogi törvény III. fejezetének 18. paragrafusa lehetőséget teremt a nemzetiségi körzetek kialakítására, ráadásul törvény szabályozza az etnikai arányosság elvét