Határon túl
A KMKSZ elnöke magyarázatot vár a magyarok vegzálása miatt
Kijev eljárást indít a kettős állampolgárok ellen - Moszkal: A kárpátaljaiak soha nem fognak magyarellenes provokációkat támogatni - Az SZBU cáfolta, hogy megindította volna a nyomozást a magyar útlevelek ügyében
A cikk szerint a képviselő beadványában rámutatott, hogy a magyar nemzetiségű értelmiségieket órákra feltartóztatják a határon, járműveiket, személyes holmijukat, okmányaikat minden indoklás nélkül tüzetesen átvizsgálják, miközben az eljárás okát nem közlik, és a történtekről semmilyen hivatalos feljegyzést nem készítenek.
Kijev eljárást indít a kettős állampolgárok ellen
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) eljárást indított a kettős állampolgárság ügyében – nyilatkozta Jurij Lucenko ukrán főügyész újságíróknak csütörtökön, hozzátéve: a más országok útlevelével is rendelkező személyeket megfosztják ukrán állampolgárságuktól.
„Ukrajna alkotmánya szigorúan tiltja a kettős állampolgárság megszerzését, s nem maradhat büntetlenül, ha azt bizonyíték támasztja alá” – véli Lucenko, tudatta a Kárpátalja Ma hírportál.
A főügyész elmondása szerint amennyiben az SZBU valakinél megtalálja más ország útlevelét – legyen szó képviselőről vagy civilről –, az adott személyt megfosztják ukrán állampolgárságától.
Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa korábban az MTI-nek kifejtette, hogy az ukrán jogszabály nem rendelkezik egyértelműen a kettős állampolgárságról, így szankciókat sem lát elő azok számára, akik az ukrán mellett más állampolgársággal is rendelkeznek.
Brenzovics László kitért arra is, hogy sajtóinformációk szerint a DPSZU munkatársai a határátkelőhelyeken rendelkeznek azoknak a természetes személyeknek a névsoraival, akiket elő kell állítani, vagy akiknek meg kell tiltani a határátlépést, majd a történtekről a határőrök tájékoztatni kötelesek bizonyos bűnüldöző szerveket - áll az írásban.
A híradások szerint - emlékeztetett Brenzovics - minden állampolgárnak jogában áll ellenőrizni, szerepel-e a neve ezeken a listákon. Brenzovics László ezért arra kérte a DPSZU vezetőjét, tájékoztassa őt arról, valóban rendelkeznek-e ilyen névsorokkal a határőrszolgálat Kárpátaljai megyei munkatársai, illetve mi módon kaphat tájékoztatást az állampolgár a személyével kapcsolatban - írta a KMKSZ hetilapja.
A KMKSZ a napokban már nyilatkozatban tiltakozott az ukrán határőrizeti és állambiztonsági szervek "indokolatlan vegzálásai ellen, amelyekkel a magyar nemzetiségű kárpátaljai tisztségviselőket és újságírókat igyekeznek megfélemlíteni az államhatár átlépése során." A magyar szervezet magyarázatot követelt az illetékesektől arra, hogy az ukrán államhatár átlépése során milyen indokkal tartják fel és vetik kiterjedt ellenőrzés alá - akár több órás várakoztatással, jegyzőkönyv felvétele nélkül - a magyar nemzetiségű köztisztviselőket, közalkalmazottakat, helyi önkormányzati képviselőket, újságírókat.
Kormányzó: a kárpátaljaiak soha nem fognak magyarellenes provokációkat támogatni
Az SZBU cáfolta, hogy megindította volna a nyomozást a magyar útlevelek ügyében
Jelen pillanatban még nem indított nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Kárpátalján kiadott magyar útlevelek ügyében, ellentétben Jurij Lucenko főügyész állításával - közölte Olena Hitljanszka, az SZBU szóvivője a LIGA.net ukrán hírportál szerint. "Erről én semmit sem tudok" - mondta a szóvivő, furcsának nevezve a főügyész bejelentését, miszerint a titkosszolgálat nyomozást indított, és minden felderített kettős állampolgárt felelősségre vonnak, megfosztanak ukrán állampolgárságától.
Hitljanszka hozzátette, hogy tudomása szerint az ukrán jogszabályokban nincs olyan rendelkezés, amely alapján a kettős állampolgárság felelősségre vonást vonna maga után. Szavai szerint a főügyészség eljárást indíthatott, és a nyomozás elvégzését az SZBU hatáskörébe utalhatta, de ilyen tartalmú dokumentum eddig még nem érkezett a titkosszolgálathoz.
A kárpátaljai emberek soha nem fognak magyarellenes provokációkat támogatni, nem értenek egyet azzal a negatív hozzáállással, amit Kijev tanúsít; Beregszászon nincs semmiféle ukránellenes hangulat, ezért Ukrajnának nem kellene kardcsörtetéssel foglalkoznia az Európai Unió határán - jelentette ki Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója a Szegodnya című ukrán lap portálján csütörtökön közzétett interjúban.
A kárpátaljai megyevezető leszögezte: Kárpátalja nem támogatja azt a negatív megközelítést, amelyet Kijevből sugároznak, beleértve Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek az üggyel kapcsolatban tett nyilatkozatait. Kárpátalján ugyanis 1100 éve együtt élnek magyarok, ukránok és más nemzetiségűek; aki tősgyökeres helyi lakos, és nem 1946 után települt oda, annak legalább egy csepp vagy egy liter magyar vér csörgedez az ereiben - tette hozzá, megjegyezve, hogy a magyarellenes témával olyanok spekulálnak, akik egyáltalán nem tudják, milyen a helyzet Kárpátalján.
Moszkal kifejtette, Oroszország mindig kihasználta a kárpátaljai nemzetiségi kérdést, de "mi a próbálkozásokat visszavertük". Emlékeztetett arra, hogy elfogták a KMKSZ székháza ellen idén februárban elkövetett két támadás elkövetőit, jelezve, hogy a szálak ott is az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz (FSZB) vezettek. Kitért arra, hogy idén március 15-én a Vereckei-hágón Kárpátaljára tartó 53, késekkel, fémrudakkal és baseball-ütőkkel felszerelt embert tartóztattak fel, akik tömegverekedést akartak provokálni a magyar nemzeti ünnep rendezvényein, és ugyancsak elfogták az akkor Beregszászon magyar rendszámú autókat megrongáló elkövetőket, akik Kijev környékéről érkeztek.
A kormányzó hangsúlyozta, igaztalan az az Ukrajnában kialakult vélemény, hogy a kárpátaljai magyarok ukránellenesek lennének, szerinte ezt olyan politológusok, "látnokok" és aktivisták terjesztik, akik soha nem jártak Kárpátalján és Beregszászon, de tudni vélik, hogy ott senki nem beszél ukránul, holott a városban 42 százalék a magyarok és 52 százalék az ukránok, valamint más nemzetiségűek aránya. Úgy vélte, ha vannak nélkülözhető katonai erők, azokat a kelet-ukrajnai konfliktusövezetbe kellene átcsoportosítani.
Moszkal kiemelte, Kárpátalján a legalacsonyabb a bűnözés, a magyar falvakban nem is emlékeznek komolyabb bűncselekményre. Arra a felvetésre, hogy a kárpátaljai magyar közösség tagjai ne lennének hazafiasak, mert könnyen veszik fel a magyar állampolgárságot, a kormányzó emlékeztetett arra, hogy a kelet-ukrajnai háborús konfliktus első kárpátaljai halottja egy beregszászi magyar volt, aki a Munkácson, Ungváron és Nagyszőlősön állomásozó 128-as hegyivadász dandár kötelékében teljesített szolgálatot. Hozzátette, nagyon sok szerződéses katona magyar nemzetiségű, tehát minden alapot nélkülöz a magyarokkal való riogatás.