Határon túl
Erdélyi pártok látnak párhuzamot Erdély és Katalónia helyzete között
Az EMNT és az EMNP is párhuzamot vont az erdélyi helyzettel a referendum kapcsán
Az EMNT elnöksége közölte: elfogadhatatlannak tartja, hogy a spanyol központi hatalom megtiltotta és megpróbálta megakadályozni egy alapvető demokratikus jog, a népszavazás gyakorlását.
"Sokunkban azóta óhatatlanul felmerült a kérdés és a párhuzam: mi lenne, ha egyszer Erdélyben is népszavazást szerveznénk a régió sorsát illetően" - fogalmazott közleményében az EMNT. Hozzátette: Erdély ma is őrzi saját régiós identitását, melyet a bukaresti kormánynak tiszteletben kellene tartani. "Erdély nem Románia - jogilag ugyan igen, de ami fontosabb: történelmi, kulturális és szellemi értékeit tekintve saját identitással bíró térség, mely hosszú történelme során többször volt önálló fejedelemség, mint országrész. Erre a hagyományra a mai Európában építeni érdemes és kell: közösséget, gazdaságot, jövőt" - áll az EMNT közleményében.
A nemzeti tanács hozzátette: a régiók Európája segítheti az erdélyi, székelyföldi törekvéseket, és ennek szellemében támogatják a katalánok és minden más európai nép önrendelkezési küzdelmét.
Hasonló szellemben fogalmazta meg Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a Carles Puigdemont katalán elnöknek címzett nyílt levelét.
"Az önrendelkezéshez való jog olyan egyetemes érték, melyről nem mondhatunk le soha. Amíg jelen történelmi helyzetben önöknél, Katalóniában, a nemzeti önrendelkezés az önálló államiságban és a függetlenségi törekvésekben ölt testet, addig mi, erdélyi magyarok Romániában, a közösségi autonómiák különböző formáiban látjuk ennek kiteljesedését, a sajátos jogállású közigazgatási régiókban, közöttük a Székelyföldben, valamint a kulturális autonómia közjogi alapjainak törvény általi biztosításában" - fogalmazott Szilágyi Zsolt.
A pártelnök hozzátette: az EMNP megalakulása óta következetesen kiáll minden olyan európai nemzeti közösség mellett, mely saját sorsáról önmaga akar dönteni. Felidézte: az elmúlt években katalán politikusok részt vettek a Székely Szabadság Napján és a Székelyek Nagy Menetelésén.
"Természetes számunkra, hogy az Európai Szabad Szövetség (EFA) felhívásához csatlakozva, szolidaritásunkról biztosítsuk katalán testvéreinket és pártunk önkormányzati képviselőivel közösen kérjük az európai döntéshozókat a spanyol elnyomó intézkedések megakadályozására" - fogalmazott Szilágyi Zsolt. Hozzátette, hogy az EMNP egyik alelnökét küldte az EFA független, nemzetközi megfigyelő bizottságába.
"Szívből reméljük, hogy a népszavazás utáni helyzetben azok kerekednek felül, akik nem a rendőri vagy más típusú erőszakkal, hanem a demokrácia és a párbeszéd eszközével kívánnak megoldást találni" - fogalmazott a Carles Puigdemont katalán elnöknek címzett keddi nyílt levelében Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.