Határon túl

Elutasította a román képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét

Az 1918-as gyulafehérvári autonómiaígéret törvénybe iktatása volt napirenden

Elutasította a bukaresti képviselőház szerdán azt a tervezetet, amely az Erdély Romániával való egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó ígéreteit foglalná törvénybe.

 Az RMDSZ-frakció a tavaly decemberi centenárium után terjesztett törvénytervezetet a bukaresti parlament elé a nyilatkozatban szereplő autonómiaígéret jogi kodifikációjával.

Az erdélyi románok 1918-as nemzetgyűlése által Gyulafehérváron elfogadott nyilatkozat harmadik pontja "teljes nemzeti szabadságot" irányoz elő az összes együtt élő népnek, és kimondja, hogy "minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában, minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben".

Az RMDSZ által kidolgozott jogszabály előírná, hogy a román állam biztosítson a nemzeti kisebbségeknek lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, így a helyi és a megyei önkormányzatokban, a román és az Európai Parlamentben, valamint a bíróságokon és ügyészségeken. A törvény azt is előírná, hogy a kisebbségi oktatás és a kulturális élet önigazgatását a kisebbségi statútumban szabályozzák, valamint azt, hogy a megyei önkormányzatok döntése nyomán tegyék lehetővé fejlesztési régiók és különleges státusú autonómiák megteremtését azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él.

Az RMDSZ képviseletében Márton Árpád frakcióvezető-helyettes próbálta a cikkelyenkénti vita alkalmával meggyőzni képviselőtársait, hogy ne szavazzanak a Gyulafehérvári Nyilatkozat ellen, ha már azt tekintik a modern román állam alappillérének. A román képviselők azonban láthatóan nem akartak nyilvános vitát folytatni arról, milyen ígéreteket tartalmaz a Gyulafehérvári Nyilatkozat és mi valósult meg azokból, mindössze a jogi és közigazgatási szakbizottság véleményét olvasták fel, amely elutasításra javasolta az RMDSZ tervezetét.

A negatív véleményét a törvényhozási tanács elutasító álláspontjára alapozták. A törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló szakértői testület szerint az RMDSZ törvényjavaslata az alkotmány számos rendelkezésének - az állam egységes jellegére, szuverenitására, polgárai egyenlőségére, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletére, az anyanyelvű oktatásra, a parlament hatáskörére, a helyi autonómiára, és a helyhatóságok hatáskörére vonatkozó előírásainak - mond ellent és több alkotmánybírósági határozatot is sért.

Néhány nappal a képviselőházi szavazás előtt a román tudományos akadémia állásfoglalást adott ki arról, hogy szerintük az 1918-as Gyulafehérvár Nyilatkozat nem ígért autonómiát a kisebbségeknek, akik pedig számon akarják kérni a dokumentum bármilyen részletének betartását, azoknak előbb el kellene ismerniük annak lényegét, Erdély és Románia egyesülését.

A képviselőházban 23 képviselő támogatta, 239 ellenezte a jogszabályt.

A román parlamentben megszokott eljárás szerint valójában a szakbizottságok elutasítást javasló véleményezését bocsátották szavazásra, a jelentést pedig a képviselők túlnyomó többsége megerősítette. Az RMDSZ jelen lévő 20 képviselőjén kívül két ellenzéki párt három törvényhozója voksolt az elutasító bizottsági jelentés ellen.

Az RMDSZ-nek a nem magyar kisebbségek egy-egy képviselőjét tömörítő - általában a mindenkori kormánykoalícióval együtt szavazó - kisebbségi frakció egyetlen tagját sem sikerült meggyőznie arról, hogy támogassa a Gyulafehérvári Nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó előírásainak törvénybe foglalását.

Az ügyben a szenátus hoz végső döntést.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom