Határon túl

Súlyos bűnözők az illegális migránsok soraiban

Afgán illegális migránsok próbálták fegyverrel lerendezni egymással szembeni nézeteltérésüket a minap Szabadka határában. A Szerbiában tartózkodó behatolók nyolcvan százaléka az ázsiai országból és annak környékéről érkezett.

Súlyos bűnözők az illegális migránsok soraiban
Egy Dragunov mesterlövész puska (képünk illusztráció)
Fotó: MH

A Szabadkánál csütörtökön elfogott százkilenc illegális migráns közül huszonöt biztonsági szempontból jelentős személy lehet, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a Horgos melletti lövöldözésben – írta meg pénteken a Szabad Magyar Szó. A tudósítás szerint Mile Jandrić, a határrendészet vezetője arról beszélt, a letartóztatottak között van két afganisztáni katonatiszt is, akik közül az egyiket a francia rendőrség több súlyos bűncselekmény elkövetése miatt keresi, a másikról pedig kiderült, hogy korábban a 313-as dandár parancsnoka volt.

A lövöldözések az afgán csoportok területért folytatott harcának a részei – fogalmazott Mile Jandrić. Szavaiból kiderült, két bűnözői csoport létezik, az egyiket három hete, a többieket pedig tegnap gyűjtötték be. E bűnözők számára Szerbia csak egy állomás a nyugat-európai országok felé vezető úton.

Elmondása szerint a Szabadka melletti tábort drónos felderítés után közelítették meg a hatóságok. Olyan súlyos bűnözőkről van szó, akik a fegyver- és robbanóanyag-kereskedelemtől kezdve bármivel hajlandók foglalkozni, s letartóztatásuk során automata fegyverek mellett bizonyos mennyiségű kábítószert is találtak náluk.

A Szerbiában tartózkodó illegális migránsok nyolcvan százaléka Afganisztánból származik, de érkeznek Pakisztánból és Szíriából is.

Kapcsolódó írásaink