Határon túl
Szilágyi Péter: Az ünnep minden magyart együtt talál

A helyettes államtitkár dobronaki ünnepi beszédében kiemelte: ha valamivel össze kellene foglalni augusztus huszadika üzenetét a mindenkori magyarság számára, akkor Szent Istvántól két szót emelne ki: Kövesd szokásaimat!
„Augusztus huszadika azt üzeni számunkra: térj vissza az alapokhoz, vizsgáld meg őket, és vizsgáljuk meg önmagunkat is ezekhez az alapokhoz viszonyítva!”– mondta.
Úgy vélte, éljenek bárhol a világban, a magyarokat összekötik ezek az alapok, felismerhetők a közös nyelvben, a kultúra egységében, a hagyományokban és a történelemben. „Dobronakon nem kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a hagyományok megtanulása, az ősök szokásainak követése és a cselekvő összefogás”– mondta a helyettes államtitkár, rámutatva, a magyar hagyományoknak, a muravidéki kulturális örökségnek nemcsak a megőrzése folyik ott, hanem a továbbörökítése, a jövő nemzedéknek való továbbadása is.
Szilágyi Péter megköszönte a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösségnek és elnökének, Horváth Ferencnek, hogy e közösség a Muravidéken büszkén lehet magyar. Úgy vélekedett, erre a ragaszkodásra, erre a bizakodó lelkületre továbbra is nagy szükség lesz, ha a következő nehéz időszakban biztonságban szeretnének élni. Emlékeztetett, a világjárvány megtanította az embereket arra, hogy a bölcsen kialakított szokások segíthetnek elkerülni a bajt.
„A magyarság összefogása, a közösség ereje olyan értékek, amelyek sokat érnek a bővelkedés idején, a kihívások leküzdésében pedig óriási versenyelőnyt jelentenek" – húzta alá.
A helyettes államtitkár szerint az újonnan felmerülő problémák megoldásáért nem kell mindig megkerülni a világot, elég egyszerűen visszatérni a közösségekbe. Ezek a közösségek minőséget képviselnek, sokszor olyat, amely évszázadok tudását foglalja egybe. Úgy vélte: Szent István ilyen közösségbe hívta a nemzetet.
„Halljuk meg, amint ezt mondja: Kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel" – összegezte Szilágyi Péter.