Gazdaság

Tulajdonos- és gazdabarát megoldás jöhet a fúrt kutak bejelentésére

Meghosszabbodhat a határidő

A Fidesz azt szeretné, ha tulajdonos- és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél, ezt szolgálja az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás is, amelyet várhatóan december első hetében fogadnak el.

Font Sándor, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a határidő két évvel, 2020. december 31-ig történő meghosszabbítását a Fidesz és a kormány is támogatja. Hozzátette, a módosítás két év toleranciát jelent az érintetteknek. Kitért arra is, hogy a jogalkotó feladata még az eljárási rend tisztázása, azaz hogy pontosan mit kell tenniük 2020. december 31-ig az ilyen kutak tulajdonosainak. Jelezte, hogy a vonatkozó egyeztetéseket megkezdték. Font Sándor megjegyezte: tudomásul veszik és értik Áder János köztársasági elnök felvetéseit, és az Alkotmánybíróság döntését sem hagyhatják figyelmen kívül, ugyanakkor leginkább a gazdák, a fúrt kutak tulajdonosainak érdekeit szeretnék szem előtt tartani. Hangsúlyozta, hogy amíg az eljárásrendet tisztázó jogszabály nem jelenik meg, a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettségük nincs.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom