Gazdaság

Tovább erősödik a hazai gazdaság

Visszaáramló munkaerő

A magyar gazdaság ma gyökeresen más helyzetben van, mint 2010-ben, mióta 2013-ban kilábalt a válságból, folyamatos növekedés jellemzi – jelentette ki Varga Mihály.

 A Nemzetgazdasági Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében a tárcavezető kiemelte, az eredményeket ma már a piac mellett a hitelminősítők is elismerik, a fő cél a versenyképesség javítása. Ehhez volt fontos a hatéves bérmegállapodás, amelynek hatására indult meg a szakképzett munkaerő visszaáramlása Nyugat-Európából. Hozzátette, a munkaerőhiányra ez még nem jelent megoldást, az előrelépést a nők és a nyugdíjasok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítése jelentheti, valamint az, ha támogatják, hogy a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak a versenyszférában helyezkedhessenek el.