Gazdaság

A karácsony előtti csúcsidőben is rendben folyik a csomagok kézbesítése a postán

Csomagküldés

Átlagosan harminc százalékkal több csomagot kezelt a Magyar Posta november közepétől, mint tavaly ilyenkor – jelezte lapunkhoz eljuttatott közleményében a posta. Mint írják, az idén jóval hamarabb, október utolsó hetétől érzékelhető a csomagvolumen emelkedése.

A csúcsszezon is hosszabb, köszönhetően annak, hogy a webáruházak nem csupán a Black Friday napjára koncentrálnak, hanem akcióik a hónap közepétől beindultak. A Magyar Posta szerint a Black Friday egyértelműen látható volt a csomagforgalomban: november 20-tól 1 millió 767 ezer csomagot kezeltek sikeresen. A közlemény szerint a kézbesítés rendben zajlik, fennakadások nincsenek, a megemelkedett forgalom miatt azonban előfordulhat, hogy a szokottnál többet kell várakozni egyes postákon. A Magyar Posta a csúcsidőszakra több intézkedéssel készült, a logisztikai kapacitások bővítése mellett, jelentősen emelte a dolgozói létszámot. Jelenleg több mint 800-al többen dolgoznak a cégnél, mint tavaly ilyenkor. A megemelkedő csomagforgalom miatt egyes településeken, ahol igény van rá, szombati kézbesítés is zajlik.