Gazdaság

Vonzza hazánk a külföldi beruházókat

Rekordot dönthet a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával Magyarországra tervezett befektetések értéke az idén – írta a Világgazdaság.

A szervezet adatai szerint 2016-ban 2,3 milliárd euró értékű beruházásról hozott döntést negyvenegy megtárgyalt projekttel, míg tavaly 1,4 milliárd eurónyi beruházást és hatvanhét projektet hozott az ügynökség. Kiemelendő, hogy az idei beruházások több mint tizenegyezer munkahelyet teremtettek hazánkban. Az adatok ráadásul azt mutatják, hogy a térség országai közül harmadik helyen vagyunk a tőkebevonás számszerűsített mértékében, míg GDP-arányosan vezetjük a listát. Hazánkban, ahogy tavaly is, az autóipar dominál az ágazatok között, csupán ez a szegmens a beruházott tőke és a létrehozott munkahelyek mértékének kétharmadát adja. Az országunkban befektetett tőke nagyságában a németek vezetnek, de a letárgyalt projektek számában még az Egyesült Államoké az elsőség.

Az idei összeg a két hete bejelentett, új kecskeméti Mercedes-gyárnak köszönhető: az egymilliárd euró értékű beruházás 2500 új munkahelyet teremt, és a gyárban évi százötvenezer legyártott autóval számolnak.

A HIPA lapunk kérdésére közölte, hogy a beruházási szándék a Mercedes oldaláról keletkezett, ahogy az ügynökség fogalmazott: „a kecskeméti telephely választása mellett szólt, hogy mind kormányzati, mind helyi szinten kitűnő együttműködés áll fenn.” A HIPA a hazai telephellyel már rendelkező beruházókkal folyamatos kapcsolatot tart fenn, közlésük szerint a beruházások során a feladatuk a többéves megvalósulási folyamat sikeres koordinálása és támogatása.