Gazdaság

Visszaeső életbiztosítási díjbevételek

Az első negyedévet 18,5 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a hazai biztosítási szektor, s ehhez hasonló profitot utoljára 2010. január–márciusi időszakában mértek – derül ki a Magyar Nemzeti Bank tegnap közzétett adataiból.

Az életbiztosítási díjbevételek az egy évvel korábbi, azonos időszak állományához képest 6,9 százalékkal estek vissza, míg a neméletüzletágban 6,8 százalékos növekedés történt. A piac egésze mindössze 0,4 százalékkal nőtt.

A nem-életbiztosítási üzletágak annak ellenére teljesítettek jól, hogy a kárkifizetések egy év alatt két számjegyű mértékben, 47,5 milliárd forintra emelkedtek, s jóllehet a viharkárok zömének kifizetésére még ezután kerül sor. Az életbiztosítások esetében mindössze egymilliárd forinttal értékelődtek fel a díjtartalékok. A nettó tranzakció következtében viszont 14 milliárd forinttal nőtt az állomány.

Az életbiztosítási üzletágak összességében kereken ötmilliárd forintos, a nem élet ágak pedig 9,9 milliárd forintos biztosítástechnikai eredményt értek el.

Egy jelentős biztosító csak később teszi közzé adatait, egy pedig fiókteleppé alakulás miatt nem szolgáltatott adatot, így a jegybank friss statisztikái csak korlátozottan adnak lehetőséget időbeni összehasonlításra. A Magyar Biztosítók Szövetsége pedig még nem tette közzé az időszakra vonatkozó adatait – figyelmeztetett a Portfolio.

Tavaly és várhatóan az idén is mintegy harmincmilliárd forintos biztosítási adót fizet a szektor az ügyfeleket közvetlenül terhelő 23-25 milliárd forintos baleseti adó mellett.