Gazdaság

Vidékfejlesztési támogatások uniós pénzből

Várhatóan az ősszel írják ki a vidékfejlesztési program európai uniós forrásokból érkező 1250 milliárd forintos keretére a pályázatokat.

Ezeknek az egyik legfontosabb része az élelmiszer-feldolgozók támogatása lesz. Mezei Dávid Csaba, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint a kormányzati célkitűzés alapján a mezőgazdasági kivitelben húsz százalék alá kell csökkennie a feldolgozás nélküli alapanyag arányának 2020-ra. Az elmúlt évek alatt a korábbi negyven százalékról mára harminc százalékra csökkent az arány úgy, hogy a mezőgazdasági export közben bővült, tavaly már meghaladta a nyolcmilliárd eurót – mondta a politikus. Aminél magasabb feldolgozottsági arány nemcsak a nemzetgazdaság bevételei szempontjából fontos, de ennek révén lehet új munkahelyeket is teremteni.

Az élelmiszer-ipari alapanyagok feldolgozására az 1250 milliárdból kétszázmilliárd forint jut majd a vidékfejlesztési programban. A pályázatokkal elsősorban a mikro- és kisvállalkozókat kívánják támogatni, közülük is azokat, akik az elsődleges feldolgozottságú termékek előállításával foglalkoznak.