Gazdaság

Veszélyesebb lehet a Brexit hatása a 2008-as válságnál

A Távol-Keleten látszólag nem érzik az uniós gazdasági bizonytalanságot

A britek Európai Unióból való kilépése egyes vélemények szerint rosszabb hatással járhat, mint a 2008-as nemzetközi válság. A Távol-Kelet látszólag semmit nem érez ebből: a Standard & Poor’s javította Kína idei és jövő évi növekedési kilátásait.

kina-Tianjin
A kínai fellendülés egyik jelképe a modern pályaudvar (Fotó: Reuters/Sue-lin Wong)

Nagyot estek a bevételekkel, a befektetésekkel és a munkaerő-felvétellel kapcsolatos várakozások a vezető beosztású pénzügyi szakembereknél – állapította meg a Deloitte legfrissebb felmérésében. A válaszadók szerint ilyen pesszimizmus, ami most uralja a nemzetközi piacokat, még a 2008-as válság idején sem volt. A könyvvizsgáló-tanácsadó multicég százharminckét pénzügyi igazgatót kérdezett meg a FTSE 350 cégeinél és más nagyvállalatoknál. Az elemzés szerint, amelyre a Portfolio hivatkozott, a június 23-i brit népszavazás óta a megkérdezettek hetvenhárom százaléka pesszimistább lett saját cége pénzügyi kilátásaival kapcsolatban, mint amilyen három hónappal ezelőtt volt. Ezzel pedig a negatív hangulati szint, a rendszeres felmérés 2007-es elindulása óta most lett a legmagasabb. A válaszadók több mint kétharmada szerint az unióból való kilépés hosszú távon rontja majd az Egyesült Királyság üzleti környezetét, s csupán tizenhárom százalékuk gondolja úgy, hogy ennek pozitív hatása lesz.

Úgy tűnik, a Távol-Keleten már nem érződik a küszöbön álló Brexit egész Európát megrázó hatása. A Standard & Poor’s (S & P) ugyanis javított Kína idei és jövő évi növekedési kilátásain. A Financial Timesban megjelent cikk tartalma szerint nem szabad hagyni pusztán a közölt számok alapján megítélni a világ legnépesebb országának gazdasági helyzetét. A kínai gazdaság 6,7 százalékkal növekedett a második negyedévben, ugyanolyan gyorsan, mint az elsőben. Az adatok közzététele után az S & P a korábbi 6,35 százalékról 6,6 százalékra emelte Kína idei GDP-növekedési kilátásait, míg a 2017-es számot hat százalékról 6,3 százalékra módosította.

Paul Gruenwald, az S & P Ázsiáért és csendes-óceáni térségért felelős vezető közgazdásza a Financial Timesnak elmondta: a magasabb GDP-növekedési előrejelzések nem jelentik azt, hogy a hitelminősítő szerint a kínai gazdaság egészségi állapotában javulás állt volna be. Ehelyett csupán azt mutatja, hogy a cég elemzői korábban túlbecsülték, a kínai hatóságok mennyire is hajlandók engedni a növekedésből a pénzügyi fenntarthatóság középtávon elérhető javulásáért cserébe – idézte a szakember véleményét a Portfolio. Hozzátéve, hogy a hitelminősítőnél továbbra is úgy látják, a gazdaság jelenlegi pályája fenntarthatatlan, mivel a kínai hitelállomány bővülése kétszer olyan gyors, mint a nominális GDP növekedése.