Gazdaság
Verseny indulhat a jó ügyfelekért
Piaci alapon történhet a hitelkiváltás – mondja Vonnák Balázs jegybanki tanácsadó
– Kötelesek-e a bankok hitelkiváltási célú forinthiteleket kínálni nemcsak saját devizahiteleseiknek, hanem más bankokénak is?
– Nem kötelesek. A hitelkiváltás teljesen piaci alapon történik. A bankoknak azonban érdekükben áll, hogy a jó ügyfelekért versenyezzenek – ezért tapasztalható a hitelkiváltási verseny élesedése. Ne felejtsük el, hogy azok az ügyfelek, akik a válság nehéz időszaka alatt, nagy árfolyamgyengülések után is képesek voltak hitelüket folyamatosan törleszteni, az elszámolás és forintosítás után átlagosan húsz–huszonöt százalékkal csökkenő törlesztési terheiket vélhetően kisebb erőfeszítéssel is tudják majd fizetni, ezért lehet érdemes értük versenyezni.
– Az ügyfelek hány százalékát érintheti a hitelkiváltás?
– Ezt jelenleg nehéz megmondani, függ az ő döntésüktől, viselkedésüktől is. A bankok kínálati versenye alapján akár jelentős is lehet ez az arány.
– Befogadják-e majd a kockázatosabb ügyfeleket a bankok?
– Nyilván azok az ügyfelek, akiknél korábban is voltak fizetési problémák (ők az elszámolás előtt az állomány mintegy 25 százalékát tették ki), vagy akiknél a fedezet értéke meghaladja a hitel fennálló nagyságát (az elszámolás előtt az állomány mintegy fele), nehezebben vagy drágábban szerezhetnek más banknál kiváltó hitelt, mindenesetre nekik is érdemes lehet próbálkozniuk.
– Mekkora árversenyre számít az MNB?
– A nagyobb bankok többsége megjelent valamilyen kedvező, hitelkiváltó konstrukcióval, amelyek kamatlába 4,25–6,6 százalékos sávban mozog változó kamatozás esetén. Ezek az ajánlatok a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest kedvező árazásúnak tekinthetők, amelyekkel az elszámolás után amúgy is jelentősen csökkenő kamatokból még további jó néhány tized százalékpontot is lefaraghatnak, akik váltanak. Ez havonta több ezer forint megtakarítást jelenthet.
– Milyen kondíciókra kell odafigyelni?
– Az úgynevezett „fair banking” szabályozás bevezetésével ma már eljutottunk oda, hogy akármilyen konstrukciót is választ az ügyfél, a kondíciók változása minden esetben csak előre lefektetett szabályok alapján, a pénzügyi intézménytől gyakorlatilag független körülmények változása esetén lehetséges. Egy új hitel felvétele esetén azonban két dolgot továbbra is érdemes alaposan átgondolni: mekkora az induló törlesztőrészlet, valamint hogy fix vagy változó kamatozású-e a konstrukció. Az első azért fontos, hogy az ügyfél fel tudja mérni, jelent-e érdemi csökkenést a törlesztőteherben, ha vált. A kamatozás módja pedig azért fontos, mert egyáltalán nem garantálható, hogy például egy tízéves futamidő alatt nem emelkednek a forintkamatok. Ha valaki ez utóbbi ellen védeni szeretné magát, érdemes fix kamatozású konstrukciót választani, ami bár lehet, hogy kezdetben némileg magasabb törlesztőrészletet jelent egy változó kamatozásúnál, nem kell félni a futamidő alatt a törlesztőrészlet emelkedésétől.
– Mit jelent a hitelesek számára a folyamatos jegybanki alapkamatcsökkentés, az alacsony szinten lévő irányadó ráta?
– A monetáris tanács jelenleg is tartó kamatcsökkentési ciklusa tovább mérsékli a változó kamatozású forinthitelek terhét. Noha ez az alacsony kamatszint még évekig fennmaradhat, nagyon valószínű, hogy miután a gazdaság tartósan egyensúlyi pályára állt, az alapkamat magasabb szinten stabilizálódik, amely a változó kamatozású konstrukcióknál a havi törlesztések emelkedését fogja jelenteni. Ezért fontos szempont, hogy fix vagy változó kamatozású konstrukciót választ-e az ügyfél.
– Egy „egészséges” piacon hány százalék a jelzáloghitelek éves hitelkiváltási aránya, s mi a helyzet nálunk?
– Magyarországon most egy egyedülálló folyamatnak lehetünk szemtanúi, ugyanis ekkora hitelszerződés-állomány tisztességes alapra történő áthelyezésére kevés példa volt a múltban. Éppen emiatt nem érdemes a jelenlegi eseményeket huzamosabb ideje jól működő, jól szabályozott pénzügyi közvetítőrendszerrel rendelkező országok tapasztalataihoz hasonlítani.
– Miért nem?
– Nálunk korábban szerencsétlen módon bankjához láncolta az ügyfelet saját hitelszerződése, nehéz, költséges volt ha az ügyfél új pénzintézetet akart keresni. Most mindannyiunknak tanulnunk kell az új rendszert, amely a tisztességes versenyről szól: bankoknak, hitelfelvevőknek, szabályozónak egyaránt.