Gazdaság
Végrehajtók ellen indulnak fegyelmik
Azt is közölte, hogy az egymilliárd forint éves költségvetésből gazdálkodó szakmai önkormányzat pénzügyi, jogi és informatikai átvilágítása jelenleg is zajlik. A szakember szerint azonban nem csak a köztestületben, hanem a végrehajtói szervezetben is szükség lesz átalakításokra, az erről szóló koncepció áprilisra készül el.
A hivatásrend a 194 önálló végrehajtó mellett hatszáz végrehajtó-helyettest és végrehajtójelöltet, valamint további 1000-1500 adminisztrációs munkatársat, összességében csaknem kétezer embert foglalkoztat.
A kormányzat különféle módokon segíti elő, hogy az adós fizessen, de ne sérüljön az emberi méltósága, így próbálja megteremteni a kényes egyensúlyt a bizalom visszaszerzéséért – mondta a kamara biztosa.