Gazdaság
Varga nem számít felminősítésre
Elemzők is megosztottak, hogy jön-e pénteken felminősítés a Fitch-től
A Portfolio felméréséből kiderült: rendkívül megosztottak a szakértők abban a tekintetben, hogy pénteken felminősíti-e Magyarországot befektetésre ajánlott sávba a Fitch.
A Fitch döntéséről egyébként Banai Péter, az NGM költségvetésért felelős államtitkár is beszélt a tárca csütörtöki háttérbeszélgetésén. Elmondása szerint találkoztak a hitelminősítő szakembereivel, akik ezúttal a kiszámíthatóságra helyezik a hangsúlyt. Akkor az államtitkár is inkább hűtötte a kedélyeket, úgy fogalmazott ugyanis, hogy "nem gondolom, hogy nagyon gyorsan reagálnak a hitelminősítők a pozitív folyamatokra".
Pár hete egy tanulmányban a cég a Fitch közölte, hogy a legnagyobb valószínűséggel - Portugália mellett - Magyarország lesz a következő olyan államadós, amely a cég nyilvántartásában visszakerülhet a befektetési ajánlású államadós-osztályzati kategóriába, tekintettel éppen arra, hogy a két ország szuverén adósosztályzata egyaránt "BB plusz" - vagyis a befektetési alapszinttől egy fokozattal marad el -, és e besorolásokra pozitív kilátás van érvényben.
A Fitch és a Moody's már felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást tart érvényben Magyarországra. A Standard & Poor's jelenleg stabil kilátással tartja nyilván a magyar államadós-osztályzatot. A Moody'a két hete javította stabilról pozitívra a magyar szuverén besorolás kilátását, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar államadósság-ráta valószínűleg a következő években is lefelé tartó pályán marad.