Gazdaság

Varga Mihály: Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén

Kétszer annyi zöld rendszámú autó van, mint tavaly

Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén: 2017 végén több mint 3500 autó fut zöld rendszámmal az ország útjain, majdnem kétszer annyi, mint 1 évvel ezelőtt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten az állami intézmények 26 új elektromos autójának csütörtöki átadásán. 

Az érintett intézmények - többek között a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Mentőszolgálat és több kormányhivatal - flottáit gyarapító 26 új autóval az ország közelebb került ahhoz a célkitűzéshez, hogy 2030-ra az árammal hajtott járművek aránya elérje a 30 százalékot - mondta   

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) közötti együttműködésnek köszönhetően az idén központosított közbeszerzési eljárással gyorsan és költséghatékonyan került sor 200 elektromos jármű beszerzésére - tette hozzá. 

Varga Mihály kijelentette: a magyar gazdaság egyik legfontosabb hajtóerejét jelentő járműiparnak át kell állnia az elektromos autók gyártására és fejlesztésére, hogy Magyarország továbbra is az autógyártás élvonalába tartozhasson.