Gazdaság
Varga Mihály: Hitelezésnöveléssel kiváltható a bankadó egy része
Az adókedvezmény legfeljebb tízmilliárd forint lehet

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a szerdai kormányülésen javasolni fogja, hogy a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatot egészítsék ki azzal, hogy a gazdasági növekedés előmozdításában aktív szerepet vállaló hitelintézetek számára adóvisszatérítési lehetőséget biztosítsanak. Elmondta: 2016-tól évente legfeljebb 10 milliárd forint összegig adóvisszatérítést igényelhetnek majd azok a hitelintézetek, amelyek növelték a vállalati hitelállományukat.
Hozzátette: az adóvisszatérítés a vállalkozói hitelállomány növekedésének összege, de nem haladhatja meg a hitelintézet által fizetett bankadó 30 százalékát. Amennyiben az igények meghaladnák a 10 milliárd összegű éves szintű visszatérítést, akkor arányosan fogják azt elosztani azok között a hitelintézetek között, amelyek 2009-től, a válság éveiben nem tőkekivonással, nem profit-kivétellel, hanem a gazdasági válságra a hitelezési állományuk növelésével válaszoltak.
Varga Mihály közölte, a Magyar Bankszövetséggel egyeztettek és a bankszövetség támogatja a módosítást.
Kiemelte: kétségtelen tény az, hogy ez eltér az EBRD-vel aláírt megállapodástól, de tekintettel arra, hogy a bankszövetség ezt támogatja, és segíti azokat a bankokat, amelyek a hitelezésüket növelték 2009 után is, "a kormány így ezt a változtatást mindenképpen megfontolásra javasolja".
Három pillérre épül a büdzsé
