Gazdaság
Varga Mihály: Egészségipari együttműködés indul Iránnal
Üzleti delegáció utazott Teheránba
A nemzetgazdasági miniszter húszfős üzleti delegáció élen szombaton érkezett kétnapos látogatásra Iránba, útjára több állami intézmény vezetője is elkísérte - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-t.
Irán csaknem 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak, míg Magyarország fontos belépőpont lehet Irán számára Európába - mondta a nemzetgazdasági miniszter Maszud Karbaszián iráni pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően.
Varga Mihály kiemelte: a magyar vállalkozások termékei és az általuk alkalmazott technológiai megoldások Iránban is versenyképesek, ezt jól mutatja, hogy az Evopro, az Enexio és az Ikarus is együttműködési megállapodást írt alá iráni partnereivel, utóbbi ezer busz gyártásáról és szállításáról állapodott meg.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a magyar kormány Iránt az ázsiai régió egyik meghatározó szereplőjének tartja, ezért is fontos, hogy a Teheránt sújtó szankciók idején visszaesett gazdasági kapcsolatokat újra megerősítsék. A miniszter emlékeztetett, hogy a nukleáris egyezmény aláírása után Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével Magyarországról érkezett az első hivatalos küldöttség Iránba.
A tárcavezető közvetlen légijárat létrehozását javasolta Teherán és Budapest között, amelyet iráni kollégája támogatásáról biztosított. Varga Mihály elmondta: a magyar kormány arra törekszik, hogy megteremtse a banki kapcsolatok erősítésének feltételeit. Emlékeztetett rá, hogy az Eximbank 162 millió dollárt különített el a gazdasági kapcsolatok előmozdítására.
Varga Mihály az iráni kereskedelmi és iparkamara által rendezett üzleti fórumon tartott előadásában kiemelte: Magyarország ma már olyan hely, ahova érdemes befektetni, és amellyel érdemes szorosabbra fűzni a gazdasági kapcsolatokat, mert elért eredményeivel képes hozzájárulni más országok gazdasági fejlődéséhez is.
Közölte: a kormány támogatja azokat a magyar vállalatokat, amelyek meg kívánnak jelenni az iráni piacon.
Varga Mihály a közlemény szerint elmondta: az elmúlt időszakban dinamikusan erősödtek a magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, a külkereskedelmi forgalom tavaly 140 százalékkal bővült, mintegy 80 millió dollárt tett ki.
Hozzátette, hogy a mostani látogatás célja szorosabbra fűzni a 80 milliós piaccal bíró közel-keleti országgal meglévő kapcsolatokat. Ehhez a törekvéshez illeszkedik a Teheránban aláírt egészségipari együttműködési megállapodás, amelynek révén üzleti lehetőségek nyílhatnak egyebek mellett a gyógyszeripar, az orvostechnikai berendezések, a kozmetikai ipar, a biotechnológia, valamint a gyógynövényipar területén működő magyar cégek előtt.
A szándéknyilatkozat kiterjed az oktatási intézmények, kutatóközpontok közötti közvetlen együttműködésre is, és elősegíti a hallgatók, oktatók kölcsönös látogatásait és tapasztalatcseréjét - ismertette a tárcavezető.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a kétoldalú gazdasági együttműködés területén komoly eredményeink vannak, ezek közé tartozik az idei évtől alkalmazható, kölcsönösen előnyös kettős adóztatási egyezmény.
Februárban első alkalommal ülésezett a Magyar-Iráni Gazdasági Vegyes Bizottság, amelyen szándéknyilatkozat született a kis- és középvállalkozások és az ipari parkok együttműködésének fejlesztésére, illetve a turisztikai együttműködés szorosabbá tételére. A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy a jövőben várhatóan tovább erősödnek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, mindezt pedig alátámasztja, hogy az autóbuszgyártás, az orvostechnika, az olajipar és az energetikai berendezések területén, de a mezőgazdasági termékek piacán is folyamatosan bővül a kétirányú áruforgalom - fejtette ki Varga Mihály.