Gazdaság
Varga Mihály: Az építőiparban idén megindulhat a régen várt növekedés
Februárban is kétszámjegyű növekedést ért el az építőipar
A KSH közlése szerint az építőipar termelése februárban 15,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist a januári - szintén alacsony bázisra támaszkodó - 18,5 százalékos növekedés után.
Varga Mihály hozzátette: a termelés bővülésében nagy szerepe van a családi otthonteremtési kedvezménynek (csok), amely tavaly indult el.
A tárcavezető szerint idén növekedés várható az épületek és az egyéb építmények kategóriájában is. Előbbi a lakásépítések számának várható emelkedésével, utóbbi pedig olyan kormányzati beruházási intézkedésekkel magyarázható mint az útépítések, a szennyvíz és csatorna építés.
Varga Mihály közölte: mindezek alapján teljesülhetnek azok a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásaik, amelyek részben az építőiparra épülnek. Az év egészében 4,1 százalékkal nőhet a gazdaság teljesítménye - mondta.
Kérdésre kifejtette: idén a kormány intézkedései és a csok mellett már az európai uniós források felhasználása is húzhatja majd az építőipar teljesítményét.
KSH: Tavaly csökkent az építőipari termelés volumene
Tavaly 18,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene, a jórészt uniós támogatásokból finanszírozott út- és vasútépítések súlyos visszaesése miatt az egyéb építmények építése 33,0, százalékkal elmaradt az előző évitől, az épületek építése pedig 3,7 százalékkal csökkent.
Az előző hónaphoz képest idén februárban 0,5 százalékkal csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése.
Az épületek építése 13,5 százalékkal, az egyéb építményeké 19,7 százalékkal nőtt a tavaly februárihoz mérten.
Az épületek építésének növekedése februárban is elsősorban ipari és raktárépületek, kisebb mértékben sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye. Az egyéb építményeknél az alacsony bázis mellett út- és vasútépítési munkák eredményeként emelkedett a termelés.
A februárban kötött új szerződések volumene 43,5 százalékkal meghaladta az előző évit, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 68,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 23,3 százalékkal. Több nagy értékű szerződést kötöttek februárban is sportlétesítmények, ipari, oktatási épületek építésére, az egyéb építmények építményfőcsoportban pedig út- és vasútfejlesztésre.
Az építőipari vállalkozások teljes szerződésállománya február végén 117,2 százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 58,2 százalékkal, az egyéb építményeké 177,7százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Az év további részében is folytatódhat az építőipari termelés emelkedése
Az év további hónapjaiban is folytatódhat az építőipari termelés emelkedése, részben a tavalyi alacsony bázis miatt, részben pedig azért, mert az év első két hónapjában közel 17 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye - közölték a KSH adataira reagálva csütörtökön az MTI által megkérdezett elemzők.
A KSH közlése szerint az építőipar termelése februárban 15,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist a januári - szintén alacsony bázisra támaszkodó - 18,5 százalékos növekedés után.
Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában kifejtette: ha márciusban is az év első két hónapjához hasonló nagyságban emelkedik az építőipar teljesítménye akkor az ágazat 0,3 százalékponttal járulhat hozzá az első negyedéves GDP-bővüléshez.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke elmondta: az építőipari vállalkozások teljes szerződésállománya február végén 117 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának eredményét, ez pedig azt vetíti előre, hogy 2017-ben minden hónapban lényegesen magasabb lesz az építőipar teljesítménye 2016-hoz képest.