Gazdaság

Varga Mihály: Az adócsökkentés és fejlődés büdzséje a jövő év

A pénzügyminiszter megnyitotta a jövő évi büdzsé általános vitáját

A kormány gazdaságpolitikája bizonyította erejét, ezért az eddigi eredményekre alapozva a jövő évi költségvetés már az adócsökkentés és a fejlődés költségvetése lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán a parlamentben. Az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is reálisnak, megalapozottnak nevezte az alapszámokat, azonban az ellenzéki pártok keményen bíráltak a tervezetet, a Jobbik pedig annak visszavonását sürgette. 

VARGA PARLMENT
Varga Mihály expozéjával megkezdődött az általnos vita a jövő évi büdzséről fotó: MTI 
Varga Mihály szerint a jövő évi egy új korszak költségvetése, amelynek középpontjában már a fejlődés, a lehetőségek minél jobb kiaknázása, az emberek és családok előrelépésének támogatása áll.

Az adócsökkentés költségvetése már sokkal több, mint pusztán pénzügyi-tervezési dokumentum: a polgári Magyarország megteremtésének legfontosabb tartópillére - fogalmazott a miniszter. A 2016-ra tervezett 2,5 százalékos növekedés mintegy 330 milliárd forintos költségvetési többletbevételt hoz, az államadósság csökkenése pedig 75 milliárd forinttal csökkenti a kamatkiadásokat; mindez segíti a gazdaságpolitikai célok megvalósítását, így az adócsökkentést és a gazdasági növekedést.

Varga Mihály megerősítette, hogy a kedvező reálgazdasági folyamatoknak köszönhetően 2016-ra konzervatív becsléssel 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, fegyelmezett fiskális politika mellett 2 százalékos hiánnyal, és az 1,6 százalékos infláció mellett a fogyasztás növekedésével számol a kormány. 

A miniszter szavai szerint a jövő évi költségvetés legnagyobb nyertesei a családok lesznek, hiszen az adóintézkedések összesen 170 milliárd forintot hagynak majd a magyar családoknál. Ebből 120 milliárd forintot tesz ki, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa 16-ról 15 százalékra mérséklődik. Emellett a sertés tőkehúsok áfájának csökkentése 25 milliárd forintot, a kétgyermekesek adókedvezményének növelése egymilliárd forintot, az állami közszolgáltatások díjának, illetékének a csökkentése 10 milliárd forintot jelent.

Varga Mihály ismertette, hogy a munka és a gyermeknevelés megbecsülésére épülő családi adórendszer jövőre is fennmarad. Eredményességéhez hozzájárul Európa egyik legalacsonyabb személyijövedelemadó-kulcsa, és a családi adókedvezmény mértékének növekedése is - fogalmazott. Kifejtette, hogy 2016-tól négy év alatt fokozatosan kétszeresére, a jelenlegi havi 10 ezer forintról jövőre 12 500 forintra, 2019-re 20 000 forintra nő a két gyermeket nevelő családok családi adókedvezménye. Ez 350 ezer családnál 1,4 millió szülő és gyermek életében jelent előrelépést.

Megmarad a gyed extra és kiterjesztik az ingyenes óvodai, bölcsödei étkeztetést

KT: Teljesíthetők a célok A Költségvetési Tanács (KT) összességében teljesíthetőnek ítélte a 2016-os költségvetési törvényjavaslatban megfogalmazott államháztartási hiányt, valamint az államadósság GDP-arányos mértékének csökkentésére kitűzött célokat, mind az ezek alapjául szolgáló makrogazdasági pályát. Kovács Árpád a  szervezet elnöke reálisnak nevezte a fő makrogazdasági feltételezéseket, a 2,5 százalékos gazdasági növekedést és a fogyasztás 3,6  százalékos bővülését. A kitűzött gazdasági növekedéshez a külső feltételek kedvező alakulása is szükséges. A jövő évi 
 adó- és járulékbevételek az adórendszer viszonylagos stabilitását tükrözik és reális alapon tervezettek. Ez utóbbit megalapozza a gazdasági növekedés és a lakosság fogyasztásának várt bővülése - tette hozzá.

A gyed extra 2016-ban is fennmarad, mint ahogyan a házasságkötéshez kapcsolódó adókedvezmény is, ezenkívül elegendő forrás áll rendelkezésre a családok otthonteremtési kedvezményének kibővítéséhez. 
A miniszter hangsúlyozta: a megélhetési költségeket csökkenti a kormány azon döntése is, hogy 2016. január 1-jétől a sertés tőkehús áfakulcsa a korábbi 27-ről 5 százalékra csökken. Gyermekétkeztetésre az idei 61 milliárd forint után 2016-ban már több mint 71,7 milliárd forintot fordítanak. Az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztésének köszönhetően már 2015 őszétől a jelenleginél akár 230 ezerrel több gyermek étkezhet térítésmentesen - hívta fel a figyelmet Varga Mihály.  Elmondta, hogy 2016-tól a teljes alsó tagozaton ingyenessé válik a tankönyvellátás, a felsőbb évfolyamokon pedig a rászorultság figyelembe vételével biztosítják a tankönyveket. 

Varga Mihály kifejtette: jövőre a nyugdíjak és egyes jövedelempótló ellátások is megőrzik reálértéküket, ezek az infláció mértékével növekednek majd. Számos más, az idősek érdekében tett intézkedés mellett folytatódik a Nők 40 program is, amely lehetővé teszi, hogy a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba mehessenek. Az idősek és a családok terheit emellett mérsékli a rezsicsökkentés is, amelynek eredményeit a kormány a nemzeti közmű-szolgáltatási rendszerrel kívánja megőrizni.

Az előre nem látható kockázatok kivédését szolgáló Országvédelmi Alap 100 milliárd forintot tartalmaz, ami az idei évinél 70 milliárd forinttal magasabb összeg. Törvényi garancia van arra is, hogy ezt az alapot csak a hiánycél veszélyeztetése nélkül lehet felhasználni - fűzte hozzá a tárcavezető.

Varga Mihály kiemelte, hogy ezen felül a törvényjavaslatban fejezeti stabilitási tartalék, illetve a rendkívüli kormányzati intézkedésekre együtt további 135 milliárd forintos tartalék szerepel. "Mindezekből jól látszik, hogy a kormányváltás óta jellemző fegyelmezett és felelős gazdálkodás tovább folytatódik" - fogalmazott.
A kormány célul tűzte ki a teljes foglalkoztatás elérését is. A kabinet 2016-ban a gazdaságilag aktívak és a munkába állók számának emelkedését várja, így a munkanélküliségi ráta 6 százalék körüli szintre mérséklődhet. 

Az elkövetkező időszakban a magyar gazdaság szerkezete is egyre kiegyensúlyozottabb lesz, az export mellett a belső kereslet is tovább erősödik.  Idén és jövőre is tovább gyorsulhat a háztartások fogyasztásának növekedése. Ezt a devizahitelek rendezésén túl a tovább emelkedő reáljövedelmek, a rekordmértékű foglalkoztatás, illetve a családokat támogató kormányzati intézkedések is segítik - mondta a miniszter, hozzátéve: a tavalyi erőteljes növekedés után a beruházások terén is további bővülés várható. Ehhez az európai uniós források fokozott lehívása mellett a kis- és középvállalkozásokat támogató hitelprogramok és a kedvező hozamkörnyezet is hozzájárul.

Magasabb inflációval számol a jegybank

A jövő évi költségvetés GDP-arányos hiánya a kitűzött 2 százaléknál valamivel magasabb 2,2 százalék lehet, mert egyes adóbevételek és a vagyonértékesítésből várt bevételek várhatóan elmaradnak a törvényjavaslatban előirányzottól – derül ki a büdzsé tervezetről készített Költségvetési Jelentés című kiadványából. A jegybank szerint az államadósság a GDP 2 százalékának megfelelő összeggel csökken, de az adósságráta szintje ugyanakkor nagy mértékben függ a forint árfolyamától - hívják fel a figyelmet. Az MNB növekedési prognózisa megegyzik a kormány 2,5 százalékos tervével, de jelentősen magasabb 2,6 százalékos inflációval számolnak. A kormány alacsonyabb várakozása mellett részben az állhat, hogy figyelembe veszi a javaslatban szereplő új intézkedéseket is – közölte a jegybank. A főbb kockázatok között sorolta fel az MNB, hogy az egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek soron 115 milliárd forint bevételt irányoz elő a költségvetési törvényjavaslat, de nem tartalmazza ennek forrását, hátterét. Az MNB így e bevétellel nem számolt, tekintettel arra is, hogy a 2015-re tervezett hasonló jellegű 169 milliárd forint bevétel forrása sem ismert.

Rogán: Több munkahely, kevesebb adó

rogán parlament nagy
Szabó Tímea módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy megszüntessék a szerinte kizárólag politikai okokból fenntartandó reklámadót, egyúttal azt is javasolta, hogy az abból remélt összeget a közmédia támogatásából vegyék el.