Gazdaság
Varga Mihály: A NAV is segíthet a versenyképesség növelésében
A miniszter bemutatta az adóhatóság vezetőjét
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető leszögezte, a NAV 2021-re papírmentes hivatallá válik. Hozzátette, a hatóság elektronikus szolgáltatásai egyre elterjedtebbek, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV.
Az adminisztráció felére csökken azáltal, hogy 2021-re a vállalkozásoknak csak ellenőrizniük kell az adóhivatal által kiajánlott bevallásokat - mondta Varga Mihály.
A jövő adóhivatala egyre több szolgáltatást nyújt majd - jelentette ki a tárcavezető. Emlékeztetett: a NAV tavaly óta mentesíti a magánszemélyeket az szja-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól, idén pedig már az egyik legnagyobb adófajtáról, a jövedéki adóról szóló bevallás tervezetét is a NAV készíti.
Varga Mihály kiemelte: továbbra is az az alapelv az adózásban, hogy senki nem húzhatja ki magát a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól. Az ellenőrzés során azonban differenciálni kell, tette hozzá utalva arra, hogy az adórés - az eltitkolt adó - fele nem szándékos adóeltitkolásból ered. A hibázó, tévesztő adózókat segíteni, támogatni kell, az adócsalókkal szemben pedig szigorúan kell fellépni - hangsúlyozta.
A pénzügyminiszter a vezetői értekezleten beszélt arról is, hogy az elkövetkező több mint két hétben az adóhivatal az online számlázásban, és az étel-italautomaták NAV-hoz történő bekötésében minden segítséget meg fog adni az érintett, mintegy negyedmillió vállalkozásnak annak érdekében, hogy július 1-jén zökkenőmentes legyen az átállás.
Az elmúlt években az adóhivatal szemlélete megváltozott: az ügyfélcentrikus, szolgáltató hozzáállás vált dominánssá - mondta a tárcavezető, aki szerint az ellenőrzési, a végrehajtási területen és a vámügyintézés során is érezhető az ügyfélbarát szemlélet.