Gazdaság

Vádemelést javasol a NAV az agrártámogatási csalások ügyében

Hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés a vád

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya fejezi be az uniós területalapú agrártámogatásokkal kapcsolatban indított nyomozást, és az ügy iratait ezen a héten vádemelési javaslattal átadja a nyomozás felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészségnek - közölte az agrárszektor.hu portállal Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője.

A NAV pénzügyi nyomozói különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete, valamint hivatali visszaélés és befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást. A gyanú szerint az elkövetők csaknem 23 ezer hektár terület után több mint másfél milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be.
A központi nyomozó főosztály 84 gyanúsítottat hallgatott ki, és többükkel szemben közokirat-hamisítás, illetve pénzmosás megalapozott gyanúját is közölte. Jelenleg egy ember van házi őrizetben.
A visszaélési botrány 2013-ban robbant ki, amikor kiderült, hogy egyesek (a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal belső segítségét is felhasználva) jogosulatlanul igyekeztek uniós területalapú agrártámogatásokhoz jutni. Az ügy 2013. októberi kipattanásakor a Fővárosi Főügyészség rendelt el nyomozást, amelyet végül a NAV bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya folytatott le.