Gazdaság

Útkorszerűsítés harmincmilliárd forintból

Ausztria és Magyarország határ menti fejlesztése

Mintegy harmincmilliárd forintot fordít Magyarország és Ausztria a határ menti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére hét év alatt – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Sopronban, a fejlesztési tervek bemutatásán.

Magyar Levente hangsúlyozta: a két évvel ezelőtt kezdődött közös magyar–osztrák munka révén másfél millió eurós keretből elkészültek az előzetes tanulmányok, amelyek alapján 2016 tavaszán benyújthatják a pályázatokat. A két ország között kilenc közúti és két vasúti kapcsolatot újítanak fel. A kilenc közúti fejlesztésből hat határ menti falvakat köt össze, ezenfelül a 87-es utat Kőszegnél, az M85-ös autóutat pedig Sopronnál rákötnék az osztrák autópálya-hálózatra. Hozzátette: Szombathely és az ausztriai Felsőőr (Oberwart), valamint Fertőd és Pomogy (Pamhagen) között modernizálnák a vonalakat. Elmondta azt is, hogy ezek a fejlesztések mind csökkentik a határok adminisztratív jellegét, amely az Európai Unió egyik célja. Hans Niessl Burgenland tartományfőnöke közölte, 2013 óta 356 kilométer hosszú határszakaszon végeztek átfogó vizsgálatot, hogy megtudják, hol jelent gondot a határszakasz átjárhatatlansága. A tanulmány szerint a vizsgált szakaszon 34 közúti határátlépési pont van. Ezek azonban olyan aránytalanul oszlanak el, hogy a települések között gyakran hosszú kerülőutakat kell megtenni. Jelezte: a fejlesztéseket magyar oldalon 85 százalékban támogatja az EU, osztrák oldalon a támogatás mértéke elérheti az ötven százalékot.