Gazdaság

Uniós jogharmonizáció kell

Áder János nem ért egyet a plázastop törvénnyel

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek Áder János köztársasági elnök a kereskedelem, valamint az épített környezet alakításáról, azaz a plázastop újraszabályozásáról is szóló törvényt.

A kereskedelmi törvény módosításával kapcsolatban konkrétan azt a paragrafust kifogásolta, amely az értékesítési szankcióra vonatkozik. Ez 2018-tól azokat az üzleteket érintené, amelyek nettó árbevételének több mint fele a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítéséből ered, két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele pedig eléri az ötven-ötven milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye mindkét esetben nulla vagy negatív. Áder János uniós szabályokra és uniós bírósági állásfoglalásra hivatkozva küldte vissza a törvényt. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosítást – amely a négyszáz négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények építésének, átalakításának és bővítésének építésügyi hatósági engedélyezési, eljárási szabályait állapítja meg – több szempontból is aggályosnak tartja a köztársasági elnök.