Gazdaság

Újra magyar tulajdonban van a MOM Vízméréstechnikai Zrt.

A vízmérőműszer-gyártó vállalkozást egy magyar befektetési csoport vásárolta meg

Ismét száz százalékos hazai tulajdonba került az 1876-ban alapított MOM Vízméréstechnikai Zrt., a vízmérőműszer-gyártó vállalkozást egy magyar befektetési csoport vásárolta vissza a német Diehl Metering konszerntől - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A tulajdonosváltás ellenére a két cég továbbra is szorosan együttműködik a kereskedelmi vonalon. A közlemény idézi Timár Dávidot, a MOM Zrt. kereskedelmi vezetőjét, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy már nyugati színvonalon működtetett, költséghatékony vállalat került magyar tulajdonba. A vízipar meghatározó irányának az okosmérést nevezte, amelyben  hozzávetőleg 98 százalékos a cég piaci részesedése, 2015-ben több mint 130 ezer okos- és több mint 500 ezer rádiómodul fogadására alkalmas mérőt alkalmaztak a magyar szolgáltatók.

Tímár Dávid nagy lehetőségeket lát abban, hogy a cégnek saját fejlesztései és sikeresen működő befejezett projektjei vannak az okosmérők gyártásának és kihelyezésének területén. Kiemelte, hogy az Észak-dunántúli Vízmű Zrt.-vel kialakított együttműködés keretében több mint 1000 vízmérőt telepítettek, amelyek folyamatosan adatokat szolgáltatnak a vízmű nyomásmenedzsment rendszerének.     A zrt.-nek mintegy 150 alkalmazottja van, éves forgalma hárommilliárd forint körüli. A nyilvános adatbázis szerint adózott eredménye 2014-ben 91,1 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 113,49 millióról.