Gazdaság
Újabb távhőszolgáltatókat ellenőrzött az Állami Számvevőszék
Van, aki szabálykövetően működik, van, aki nem
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly harminchat helyszínen kezdte meg az önkormányzati, illetve önkormányzati többségi tulajdonú hulladékgazdálkodási és távhőszolgáltató gazdasági társaságok működésének értékelését. Az ellenőrzések célja a társaságok 2008 és 2012 közötti közfeladat-ellátását érintő gazdálkodási tevékenység szabályszerűségének értékelése volt – tájékoztatta lapunkat közleményében a számvevőszék. Az ÁSZ felügyeleti vezetője, Horváth Margit emlékeztetett arra, hogy az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. a városban 4829 lakásban, 256 közületi helyen és 27 intézményben, Bokod községben pedig 140 lakásban és két intézményben biztosította a távhőszolgáltatást. A belső szabályzatokban foglalt előírásokat betartották, az önkormányzat tulajdonosi jogait megfelelően gyakorolta. Ugyanakkor hiányosságként állapították meg, hogy a jegyző az ellenőrzött időszakban a távhőszolgáltatással kapcsolatos ellenőrzéséről nem gondoskodott.
A Budaörsi Településgazdálkodási Kft. több mint kétezer lakás, valamint száznál is több közület részére biztosította a meleg vizet és a fűtést. A cég tevékenységének szabályozottsága részben felelt meg az előírásoknak: a számviteli nyilvántartásokban a társaságba apportált ingatlanok értékét a beruházások között mutatták ki, ezzel megsértve a számviteli törvény előírásait.
A Csornai Hőszolgáltató Kft. több mint négyszáz lakásban biztosította a fűtést. A szolgáltatónál a többi közt megsértették a számviteli törvény több előírását, nem alakították ki a költségek és ráfordítások tevékenységenkénti számviteli szétválasztását biztosító előírásokat és nyilvántartásokat, ezért az ÁSZ javaslatokat tett a szabályszerű működés helyreállítására.
A számvevőszék emlékeztetett arra, hogy korábban már három közműcég, a záhonyi, a tiszaújvárosi és a gyöngyösi távhőszolgáltató ellenőrzését zárta le az ÁSZ. A kontrollok visszatérő hibákra, hiányosságokra mutattak rá. Egyrészt a társaságoknál ismétlődő, lényeges számviteli szabályozási hiányosságokat állapítottak meg, ami azzal jár, hogy a díjak teljeskörűen nem átláthatók. Másrészt a vállalatoknál hiányzik a teljesítmény, illetve a közszolgáltatás színvonalának mérésére alkalmas kritériumrendszer, az ezt szolgáló egységes mérőszámok kialakítása – idézte fel közleményében Horváth Margit.