Gazdaság
Újabb stratégiai megállapodás
A kormánynak az Oracle amerikai cég is a partnere
„Sokan szeretnék kivetíteni a magyar–amerikai politikai kapcsolatokban jelentkező nehézségeket a gazdasági együttműködésre, de szó sincs erről, a magyar–amerikai gazdasági kapcsolatok kiválóan fejlődnek, ezt bizonyítja a mai megállapodás is” – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a stratégiai partnerségről szóló megállapodás ünnepélyes aláírásán. Az államtitkár tájékoztatása szerint az Oracle Hungary az elmúlt években évente átlagosan tizenöt-harminc százalékkal növelte az alkalmazottainak a számát. Hozzátette, Magyarországon erős ipari bázison magas hozzáadott értéket képviselő kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás épül ki, ennek az Oracle az egyik zászlóshajója.
„Magyarországon sok a jól képzett informatikai mérnök, az Oracle Hungary pedig jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy még több ilyen szakember legyen” – mondta Reményi Csaba ügyvezető igazgató. Reményi szerint a kaliforniai anyacég többek között erre kíváncsi, amikor további befektetésekről dönt, vagyis hogy rendelkezésre áll-e kellő számú szorgalmas, jól képzett szakember.
A kormány összesen 58, Magyarországon befektető vállalattal kíván stratégiai partnerségi megállapodást kötni, ebből ötvenet már alá is írtak.