Gazdaság
Újabb brókercég számláját zárolta a jegybank
Piacfelügyeleti vizsgálat indult az Interactive ltd.-nél – másik vállalkozást is górcső alá vett az MNB
Piacfelügyeleti eljárást folytat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bolgár székhelyű, Magyarországon a főváros XI. kerületében, a Sopron út 20. szám alatt irodát fenntartó Interactive Ltd. tevékenységének vizsgálatára – tájékoztatta lapunkat a jegybank. Az MNB kiemelte, az eddig beszerzett bizonyítékok szerint a társaság részére – magyar természetes személyektől – érkező befizetéseket jellemzően bizonyos Tiger Asset Management Ltd., Royal Capital Management LLC és Alpha Broking Eood elnevezésű, Magyarországon az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére szintén nem jogosult intézmények részére továbbítják. Befektetővédelmi okokból, ideiglenes biztosítási intézkedésként az MNB már elrendelte az Interactive Ltd. ismertté vált magyarországi számláinak zárolását.
Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője lapunknak azt mondta, a jegybank az MNB-ről szóló törvényben biztosított felhatalmazásával élve azonnali hatállyal megtiltotta, hogy az Interactive Ltd. engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Kiemelte, ez a végzés azonban semmilyen formában nem érinti az Interactive Ltd. befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. Ugyanis – fejtette ki a szóvivő – több, korábban eljárás alá vont cég élt azzal a trükkel, hogy szerződéses kötelezettségeit a jegybanki eljárásra hivatkozva nem teljesítette. Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy a társaság neve megtévesztően hasonlít a tőle független, az Amerikai Egyesült Államokban legálisan működő Interactive Brokers LLC nevéhez.
Binder István emlékeztetett arra, hogy első alkalommal a Fortress Holding LLC köré épülő céghálózatra szabott ki az MNB 1,25 milliárd forint bírságot, mert magukat egy hasonló nevű amerikai befektetési cég képviselőjének tüntették fel, és mintegy tízmilliárd forintot csaltak ki kétezer-hétszáz áldozattól. Jelenleg az Interactive Ltd. számláit zárolták, és még egy cégnél – amelyet egyelőre nem kívánt nevesíteni – folytatnak hasonló vizsgálatot.