Gazdaság
Új előírások a szőlőértékesítésben
Európai szabályoknak megfelelő szerződésmintákat vezetnek be
A termelőkkel, a felvásárlókkal és a szaktárcával folytatott egyeztetést követően újabb szakmaközi szabályok léptek életbe július derekán. Azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik tíz tonna feletti mennyiségben állítanak elő vagy vásárolnak fel borszőlőt, a szakmaközi intézkedés szerint szerződésben, nyilvános árajánlatban vagy képlet alapján kell az árat meghatározni – közölte lapunkkal a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
Az intézkedés célja az átlátható és hosszú távon kiszámítható felvásárlási viszonyok kialakítása. Ezért azoknak, akik már szerződéssel rendelkeznek, nem kell új szerződést kötniük. Szükség esetén a meglévőt kell kiegészíteniük egy betétlappal, amely tartalmazza az előírt kötelező elemeket. Az uniós szabályoknak megfelelő szerződésminták bevezetésével az a cél, hogy a szőlőtermelők és a felvásárlók közötti kapcsolat országos szinten rendeződjön.
Az újonnan szerződő szőlőtermelők az előző három évben eladott szőlő éves mennyiségi átlagának a felére kötelesek szerződést kötni, a felvásárlók pedig az előző három évben vásárolt szőlő éves mennyiségi átlagának felére. A fennmaradó ötven százalékra vagy nyilvános árajánlatot tesznek a felvásárlók, vagy a HNT árprognózisában megjelölt képlet alapján rögzítik a felvásárlási árat.
Nyilvános árajánlatában a felvásárló fajtánként vagy fajtacsoportonként, eredetvédelmi kategóriánként hirdethet meg nettó ajánlati árakat, amelyektől a későbbiekben csak felfelé térhet el. Ezeket a HNT-nek kell megküldeni augusztus 15-ig.
Meghirdetett felvásárlási ár hiá-nyában a HNT a korábban bekért adatok alapján árprognózisképletet dolgozott ki a szerződésen felüli részre. Ennek alkalmazásával fajtacsoportonként és régiónként számítják ki a borszőlő felvásárlási árát. A számításnál súlyozva veszik figyelembe az árbefolyásoló tényezőket: a többi között a várható termést, a meglévő készletet, az elmúlt évi felvásárlási árakat, a termelési költségeket és az évjárat jellem-zőit. Az árprognózist minden esztendőben augusztus elején teszik majd közzé.