Gazdaság
Új-Zéland felé nyit az unió
A gépipar lehet a szabadkereskedelmi megállapodás egyik nyertese

Szijjártó Péter: Hazánknak az export miatt különösen fontosak a jó kapcsolatok (Fotó: MTI/KKM/Szabó Árpád)
Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a világszinten jelentkező kereskedelmi viták semmilyen módon ne torkolljanak kereskedelmi háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a külügyi és kereskedelmi tanács ülésén elért eredményekkel kapcsolatban, miután a tanács jóváhagyta az Európai Unió, illetve Ausztrália és Új-Zéland közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdését. Elmondta, Magyarország exportjának és GDP-jének aránya a kilencven százalékot közelíti, tavaly százmilliárd euró fölé emelkedett a magyar export. Ezért Magyarország számára rendkívüli jelentősége van a világkereskedelem nagy szereplői között kialakult kereskedelmi feszültségnek. Kijelentette: Magyarország úgy véli, hogy az EU-nak minél több szabadkereskedelmi megállapodást kell kötnie, az ausztráliai országokkal kötendő megállapodás pedig azért fontos, mert ebbe a két országba több mint ötszázmillió eurós exportja van évente, amelynek mintegy felét a járműipar teszi ki – emelte ki. Figyelmeztetett arra is, megengedhetetlen nem beszélni a migráció biztonsági vonatkozásairól azok után, hogy Európában az elmúlt három évben 29 terrorcselekményt követtek el migrációs hátterű emberek.
A szabadkereskedelemről szóló döntés fontos jelzés mindkét ország számára, hogy nagyra értékeljük a velük kialakított partnerségünket, és szorosabbra kívánjuk fűzni eddigi kapcsolatainkat – mondta tegnap Emil Karanikolov, az unió soros elnökségét betöltő Bulgária gazdasági minisztere. A tervezett megállapodás legnagyobb nyertese a szolgáltatási szektor, valamint a motoros berendezések, a gépek, a vegyipari termékek és a feldolgozott élelmiszerek ágazata lehet.