Gazdaság

Tudatosan takarékoskodnak az általános iskolások

 A takarékszövetkezetek országos rajzpályázatára érkezett közel 5000 gyerekrajz elemzéséből kiderül, mire gyűjtenek a legkisebbek. A verseny arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy már kisiskolás korban fontos elkezdeni a pénzügyi ismeretterjesztést.  

Napjainkban az általános iskolás gyerekek az állatok, egy utazás vagy műszaki eszközök miatt takarékoskodnak a legszívesebben. Ezt mutatja az „Ez a vágyam, erre gyűjtök” országos takarékszövetkezeti rajzpályázatra beküldött, közel 5000 rajz és festmény elemzése. A versenyre a megelőző évhez képest több mint ötször annyi alkotás érkezett, amelyeken keresztül jól megismerhetők a fiatalok két korcsoportjának (7-10, illetve 11-15 éves) spórolási szokásai.

A legtöbb elkészült kép kompozíció, szín- és eszközhasználat tekintetében is kiemelkedő színvonalat képvisel, ügyesen ábrázolva a takarékoskodás logikáját és egyfajta életpálya-modellt is. Az elemzők az általános iskolás korosztályban a pénzügyi tudatosság szokatlanul magas szintjét tapasztalták, ami az oktatás javuló hatékonyságára is utalhat.

 A takarékszövetkezeti rajzpályázatra beérkezett alkotások 20 százalékán az általános iskolások első számú gyűjtési célként állatokat (ló, kutya, cica, halak) ábrázoltak legszívesebben. A 7 és 15 év közötti gyerekek 14,3 százaléka második legvonzóbb célként utazást – városlátogatást, tengerparti nyaralást vagy egyszerű kirándulást, túrát – rajzolt vagy festett le.

Takarékrajz lead