Gazdaság
Tovább drágultak a termőföldek
Az árak növekedése valamennyi régióban megfigyelhető, a legnagyobb változások az alföldi régióban történtek
Az év első felében egyhektárnyi szántóterület átlagosan egymillió 428 ezer forintba került, vagyis csaknem tíz százalékkal többe az előző évi átlagárnál – az online termőföld-értékeléssel foglalkozó Agrotax cég adatai szerint. Az értékelési módszer négy meghatározó pillére a jegyzői kifüggesztések folyamatosan frissülő adatbázisa, az állami forrású termőföld műszaki-közgazdasági adatbázisa, a D-e-Meter Földminősítő Rendszer, valamint a termőföldek műholdképes vizsgálata – mondta Sáhó Ákos ügyvezető.
A növekedés valamennyi régióban megfigyelhető volt, a legnagyobb az alföldi régiókban, míg a legkisebb változás a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon történt – közölte az MTI. Az erdőterületek országos szinten hektáronként 921 ezer forintba kerültek, szemben a tavalyi 868 ezer forintos átlagárral. A Nyugat-Dunántúl és Észak-Magyarország mutatta a legalacsonyabb, nyolcszázezer forintot alig meghaladó értékeket, az alföldi régiókban azonban az ár elérte az egymillió forintot.
A gyümölcsösök hektáronkénti átlagára az év első felében egymillió 531 ezer forint volt, 85 ezer forinttal magasabb, mint tavaly. A hektáronkénti ár a Közép-Dunántúlon meghaladta a kétmillió forintot, az Észak-Alföldön, Közép-Magyarországon és a Nyugat-Dunántúlon is 1,5 millió forint feletti volt az átlagár. A szőlők országos átlagára elérte a hektáronkénti egymillió 779 ezer forintot, vagyis 397 ezer forinttal volt magasabb, mint tavaly.
Mindhárom dunántúli régiót kétmillió forint feletti átlagár jellemezte. A legolcsóbban, egymillió forintos hektáronkénti átlagár alatt Budapesten, Nógrádban és Békésben cseréltek gazdát a szőlőterületek. A szántók esetében a haszonbérleti díjak országos átlaga 2017 első felében elérte a hektáronkénti 56 903 forintot.
A legmagasabb átlagos haszonbérleti díjak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak, 103 743 forinttal. A legalacsonyabb, negyvenezer forintos haszonbérleti díjakat Veszprém, Nógrád és Pest megye mutatta. Az elemzéshez több mint 13 ezer országos tranzakció adatait használták fel. A haszonbérleti díjak elemzéséhez 353 település 506 szerződésének adatai álltak rendelkezésre.