Gazdaság

Tovább csökkent a munkanélküliség

Négymillió felett a foglalkoztatottak száma

Folytatódtak a több mint egy éve látszó, kedvező munkaerő-piaci tendenciák , miután február-áprilisban 7,6 százalékra esett a munkanélküliségi ráta, ami éves szinten 0,5 százalékpontos csökkenés  - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kedvező hír, hogy a foglalkoztatottak száma a közfoglalkoztatás nélkül is meghaladja a négymilliót. 

 A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piacért és képzésért felelős államtitkára kiemelte: a foglalkoztatotti létszám éves, több mint 73 ezres növekedésének jelentős része, 60 ezer új munkahely a versenyszférából kerül ki. Ezzel párhuzamosan a közfoglalkoztatás gyakorlatilag szinten maradt, míg 10-13 ezerrel nőtt az egy éven belüli vendégmunkások száma.
Elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a szálláshelyszolgáltatás, valamint a vendéglátás, és a mezőgazdaság területén jöttek létre új versenyszférás munkahelyek - ismertette.

MSZP: Négymillióan létminimum alatt
A "brókerkormány" bűvészmutatványai nélkül a munkanélküliségi ráta ma minimum tíz százalék lenne - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője, hozzátéve, hogy a Fidesz ötéves kormányzása alatt több mint négyszáz százalékkal növelte a közfoglalkoztatottak számát és több százezer ember nevét kihúzta a munkanélküli nyilvántartásból. Álláspontja szerint a közfoglalkoztatás csúcsra járatása nem oldja meg a négy millió létminimum alatt élő ember életét és nem oldja meg a több mint félmillió külföldre menekült magyar életét sem.
Az MSZP a közmunkaalapú társadalom helyett a tisztességes megélhetést biztosító munkahelyekre és munkabérekre alapozná Magyarország jövőjét, mondta Gúr, emlékeztetve, hogy pártja a nemzeti béremelés programjára tesz javaslatot.

 

Czomba Sándor szólt arról is, hogy közmunka nélkül is csaknem 4 milliós a versenyszférás és a közmunka nélküli közszférás foglalkoztatottság. Hozzáfűzte: a tavalyi azonos időszakhoz hasonlóan idén február-áprilisban is 170 ezer körül volt a közfoglalkoztatotti létszám.

Az európai adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország a 7-8 százalék körüli munkanélküliségi rátájával Svédországgal, Finnországgal, Belgiummal, Hollandiával van "egy súlycsoportban", ugyanakkor a foglalkoztatási rátában még van behoznivaló. Az államtitkár szerint a kedvező tendenciák folytatódása esetén, vagyis ha nő a gazdaság, és ezzel párhuzamosan a versenyszférás foglalkoztatás is bővül, reális esély van arra, hogy Magyarország a foglalkoztatásban is felzárkózzon az erős középmezőnybe.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében szintén hangsúlyozta, hogy a magyar munkanélküliségi arány továbbra is jóval az uniós átlag alatt van.

Kiemelték azt is, hogy ismét csúcson van a nők foglalkoztatása: rátájuk a február-áprilisi időszakban érte el először az 57 százalékot a munkaerő-piaci felmérés kezdete, 1992 óta.

A tárca hangsúlyozta, hogy mostanra 450 ezerrel több ember dolgozik Magyarországon, mint öt éve. A foglalkoztatottak számának folyamatos növekedésében nagy szerepe van "a közelmúlt kiváló makroadatainak", a Munkahelyvédelmi akciótervnek, a kormányzat aktív foglalkoztatási programjainak, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak.

KSH: Folytatódtak a kedvező munkaerőpiaci tendenciák

Február-áprilisban az egy évvel korábbihoz képest 19 ezerrel, 338 ezerre csökkent a munkanélküliek száma. 

A 15-74 éves munkanélküli férfiak mutatói lényegében nem változtak, létszámuk 184 ezer fő, rátájuk pedig 7,6 százalék volt. A nőknél ugyanakkor jelentős javulás volt: a munkanélküli nők száma 15 ezerrel 154 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 0,8 százalékponttal, 7,5 százalékra mérséklődött.

A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 141 ezer volt február-áprilisban, 73 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Csak a végleges adatokból derül ki, hogy a verseny- és közszférában hányan dolgoztak, de az adatok azt jelzik, hogy a közmunkások nélkül is négy millió felett van a foglalkoztatottság. A foglalkoztatottak közül 4 millió 109 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 1,7 százalékponttal 62,8 százalékra emelkedett.

Folytatódtak a több mint egy éve látszó, kedvező munkaerő-piaci tendenciák Magyarországon, a foglalkoztatottak létszáma tartósan 4 millió felett, a munkanélkülieké pedig 400 ezer alatt van - kommentálta az adatokat Czomba Sándor. A Nemzetgazdasági Minisztérium felelős államtitkára kiemelte: bízik abban, hogy a foglalkoztatottak számának éves, több mint 73 ezres növekedésének jelentős része a versenyszférából kerül ki.

Hét százalék közelébe eshet a munkanélküliségi ráta

A szezonális hatások és a javuló munkapiaci kilátások miatt 2015 második felében 7 százalék alá mérséklődhet a munkanélküliségi ráta – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője. A bank módosította előrejelzését, a korábban várt 7,3 százalék helyett 7,2 százalékkal csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 7,7 százalékról. A közfoglalkoztatás erősebb növekedése esetén a munkanélküliségi ráta alacsonyabb is lehet - tette hozzá a szakértő.