Gazdaság

Tovább bővítette óbudai gyártóbázisát a Festo

A négy milliárdos beruházással 170 új állás jön létre

Átadták a német Festo cég új, nagy munkahengereket előállító  gyártócsarnokát, amely négy milliárd forintból épült fel és 170 új munkahelyet hozott létre.Az autóipari beszállító működése során 30 milliárd forintot ruházott be Magyarországon, és magyarországi munkavállalóinak száma meghaladja az ezer főt. 

 A kerület ingatlannal, infrastruktúrával és munkaerővel járult hozzá a bővüléshez, míg a gyártó pneumatikus eszközökkel segíti az Óbudai Egyetemen a mechatronikai képzést - erről Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer fideszes polgármestere beszélt az átadási ünnepségen.

A kormány egy éve írta alá a Festóval a stratégiai együtműködési megállapodást. Eddig 62 ilyen partnere van a kormánynak, amelyek összesen 192 ezer főt alkalmaznak - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a helyszínen. A  megállapodások aláírása óta 1470 milliárd forintot ruháztak be Magyarországon ezek a cégek és 18 ezer új munkahelyet hoztak létre. Kutatás-fejlesztésre pedig 305 milliárdot költöttek, 2500 fővel növelve az ezzel foglalkozók számát. A közeli tervek között 700 milliárd forint új beruházással és 8 ezer új munkahellyel kalkulálnak a stratégiai partnerek.

A Németországból érkezett a működő tőke egynegyede, így 6 ezer cég 300 ezer munkahelyet teremtett Magyarországon. A magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedése ezért kötődik szorosan a német gazdasághoz.

AFesto lead Festo családi vállalkozás, amelynek székhelye Esslingenben van - mondta Wilfried Stoll, a cég tulajdonosa. A világ 176 országában 17 800 alkalmazottal tevékenykedik. A múlt évi árbevétele 2,45 milliárd euró volt. A németországi gyártóhelyek után a magyarországi áll nagyságban a második helyen - ismertette az adatokat a tulajdonos.

Ansgar Kriwet, a Festo globális értékesítési vezetője pedig arról beszélt, hogy a cégnek 300 ezer ügyfele van világszerte, akik most már komplett eszközöket vásárolnak. Nem csak a pneumatikus elemeket, hanem a vezérlő elektronikát is szállítja a társaság, így azok egyszerűen beépíthetők a megrendelő gyártósorába. Vagyis céljuk egy-egy feladat teljes automatizálása. Jelenleg 30 ezer termék szerepel a katalógusukban.

A teljes éves árbevételük 9 százalékát költik kutatás-fejlesztésre, ez duplája az iparági átlagnak és ezzel is igyekeznek Kína előtt maradni - mondta az értékesítési igazgató. Wilfried Stoll azért megjegyezte, hogy a cég a terjeszkedésben nem tudja megkerülni Kínát.  A problémák között említette Ansgar Kriwet, hogy a tervezés a szűk keresztmetszet. A komplett termékben megjelenő gépész-, villamos- és szoftvermérnöki tevékenység integrálása még nem tökéletes. Ugyanakkor például egy pneumatikus elemre reggel beérkezett megrendelést még aznap legyártják.