Gazdaság

Törvényjavaslat a pénzmosás ellen

A gyakorlati tapasztalat is beépülhet a hazai szabályozási környezetbe

Törvényjavaslatot nyújtott be a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen a kormány – közölte lapunkkal a Nemzetgazdasági Minisztérium. A javaslattal Magyarország egyrészt európai uniós jogharmonizációs és nemzetközi kötelezettségeinek tesz eleget, másrészt az eddig szerzett hazai gyakorlati tapasztalatokat is beépíti a szabályozásba.

Fontos változás, hogy a törvényjavaslat hangsúlyozottan épít a kockázatalapú megközelítésre: előírja a felügyeletet ellátó hatóságok és a szolgáltatók számára a területükön jelentkező pénzmosási kockázatok átfogó meghatározását és értékelését, valamint a kockázatokkal arányos, kezelésükre alkalmas belső eljárásrend kialakítását. Mindez az eddigieknél szélesebb mozgásteret ad a szakmai sajátosságok figyelembevételére és a kockázatok súlyozására a felügyeletet ellátó szervek és a szolgáltatók számára, ugyanakkor a felelősségük is megnő e téren – áll a közleményben. Lényeges változás továbbá, hogy a nemzetközi gyakorlattal összhangban a törvényjavaslat a biztonságos és hitelesítendő online azonosítás lehetőségét is átfogó módon megengedi a megfelelő feltételek esetén a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak.