Gazdaság
Többféle támogatás a kisebb élelmiszeripari cégeknek
Nagyvállalatoknak már nem jár támogatás
Az élelmiszer szakma kétnapos eseményén az államtitkár előadásában egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az új uniós ciklusban az élelmiszeripari fejlesztéseknek két forrása van: a vidékfejlesztési program és a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP). Megjegyezte, ez utóbbin belül a feldolgozóipar az a terület, ahol még vissza nem térítendő támogatások adhatók.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nagyvállalatok (hatvanöt élelmiszeripari cég) már nem részesülhetnek támogatásban, míg az ötezer közepes, kis- és mikrovállalkozás igen.
Az államtitkár jelezte azt is, hogy a tervek szerint a visszatérítendő támogatások használt gépekre is igényelhetők lesznek.
A tanácskozás kerekasztal-beszélgetésén Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerről (ekáer) hangsúlyozta, beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mivel nagyon nehéz kijátszani a rendszert, és a tisztességes gazdálkodókat segíti. Az eddigi tapasztalatokról elmondta: a huszonötezer ellenőrzött szállítmány elenyésző részénél hiányzott csak az ekáer-szám, és ma negyvenötezer körüli a regisztrált gazdálkodók száma. Szólt arról is, hogy az online pénztárgépek és az ekáer révén több tízmilliárd forinttal nőtt az áfa-bevétel.
Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy eredményes az illegális tevékenységek felszámolására 2012-ben létrejött igazgatósága: az elmúlt időszakban a NAV-val együttműködve közel ezer ellenőrzést végeztek, amelynek eredményeként majdnem háromezer tonna terméket vontak ki.
Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendkívül magas áfa miatt iszonyú költségeket kell fordítania a vállalkozónak és az államnak is a folyamatos adminisztrációra és ellenőrzésre. Hozzátette azt is, hogy véleményük szerint a „racionális, piactisztító áfakulcs valamivel tíz százalék alatt lenne”.