Gazdaság
Több pénz jut a jövő évben a tejágazatra
Kiemelte, 2016-ban a tejágazat átmeneti nemzeti támogatása 12,6 milliárd forint, az uniós társfinanszírozású, termeléshez kötött támogatás pedig a tejnél 21 milliárd forint, míg fehérjetakarmánynál egymilliárd forint lesz. A tej állatjóléti támogatása várhatóan nyolcmilliárd forint körül alakul. Állami pénzből is támogatja az agrártárca az ágazatot: 2,6 milliárd forint jut az iskolatejprogramra, ez az összeg 2010-ben négyszázmillió forint volt.
Az Óvártej önerőből hajtotta végre a félmilliárd forintos beruházást, új gyártósort épített, amely naponta naponta húsztonnányi mozzarellát képes feldarabolni és becsomagolni, ez mintegy 240 ezer pizzára elegendő – mutatott rá Carlo Volpe, a vállalat ügyvezető igazgatója. A beruházással új munkahelyek ugyan nem jöttek létre, a fejlesztés biztosítja azonban a több mint száz munkavállaló stabil megélhetését. A munkahely megfelel a jelenkor elvárásainak, és a fejlesztéssel növelik versenyképességüket – tette hozzá az ügyvezető igazgató.