Gazdaság
Több mint negyvenmilliós bírságot kapott a Pick
Versenyjogot sért az ilyen típusú javasolt fogyasztói ár

A GVH közleménye szerint a Pick teljes körűen elismerte jogsértést. A hivatal szerint sérti a versenyjogot, ha egy gyártó a termékeinek általa javasolt fogyasztói árát, illetve annak elfogadását a kereskedelmi partnerei által kezdeményezett akciókban más paraméterekhez (például átadási árhoz, szállított mennyiséghez) köti, és e feltételek teljesítésére vertikális megállapodásokat köt.
A Pick Szeged Zrt. módosította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kifogásolt árkialakítási gyakorlatot, korrigálta a működési hibákat. A társaság közölte: a GVH által kiszabott figyelmeztető jellegű bírságot tudomásul veszi, az alkalmazott gyakorlatának módosításával pedig mindent megtett annak érdekében, hogy az tökéletesen megfeleljen a vonatkozó versenyjogi szabályoknak. A társaság lezártnak tekinti az ügyet és a jövőben is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy termékei maximálisan kielégítsék a fogyasztói igényeket – írták.
A GVH vizsgálata feltárta, hogy a megállapodások célja a verseny korlátozása volt, amit alátámasztott a felek motiváltsága is. A Pick abban volt érdekelt, hogy márkájának imázsát a versenytársakénál magasabb fogyasztói árakban is megjelenítse. A kereskedelmi partnerei pedig abban, hogy ne legyenek olyan viszonteladók, amelyek az adott Pick-terméket náluk olcsóbban árusíthassák – áll a közleményben.
A hivatal a bírság megállapításakor az egyes akciókat érintő megállapodásokból származó árbevételt vette figyelembe, és súlyosbító körülményként értékelte, hogy a nagy- és a kiskereskedelmi ár rögzítése súlyos jogsértésnek minősül és azt, hogy a Pick piacvezető szerepe miatt magatartása kihathat más vállalkozások magatartására és árazási gyakorlatára. Enyhítő körülményként értékelte, hogy nyilvános adatok alapján készült árelemzések nem támasztották alá egyértelműen a Pick által javasolt árak egységes minimálárkánt való tényleges működését, és azt, hogy a Pick teljes körűen elismerte jogsértést.