Gazdaság
Több mint húszezer lakás átadása várható
Noha ez a szám nem kevés, messze elmarad attól, ami az állomány minőségromlását képes lenne ellensúlyozni
Tíz kiadott építési engedélyből a portál adatai szerint 7-8-ból lett később valóban lakás az elmúlt két évtized átlagai alapján. Az elmúlt két évben ötven százalék alá csökkent az arány, ami részben az előre kikért engedélyekkel és az építőipari kapacitáshiánnyal magyarázható.
A közlemény idézi Balogh Lászlót, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: folyamatosan érkeznek a fokozott lakásépítési kedvet bizonyító adatok, az átadott lakások száma azonban szinte mindig elmarad az előző évben, években kiadott engedélyekétől. Hozzátette: tavaly és tavalyelőtt a korábbi engedélyeknek 46-46 százalékából lett átadott lakás. Ezt a szakértő egyrészt azzal magyarázta, hogy sokan előre kikérték a lakásépítési engedélyeket, többek között a lakásépítési áfa határidejét érintő korábbi bizonytalanságok miatt. Másrészt az építőiparban részben a lakásépítési boom miatt kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt több építkezés átadása csúszásba került. Az Ingatlan.com előrejelzése szerint az idén húsz-huszonötezer új lakás átadása várható. Az elemzéséből kiderül az is, hogy az idén elkészülő ingatlanok száma még elmarad attól, amely a lakásállomány minőségromlását ellensúlyozza, ehhez harmincezer lakásra lenne szükség.