Gazdaság
Több húst szállíthatunk Amerikába
A döntés sok magyar vállalkozásnak jelent újabb piaci lehetőséget, az usa elismerte a magas szintű hazai élelmiszer-biztonságot
A friss és fagyasztott, valamint a nem hőkezelt termékeket is vihetjük a tengerentúlra (Fotó: Hegedüs Róbert)
Bővítette az Amerikai Egyesült Államok (USA) a Magyarországról exportálható hústermékek listáját – közölte lapunkkal tegnap a Földművelésügyi Minisztérium. A közlemény szerint már friss és fagyasztott húst, valamint nem hőkezelt húskészítményeket is szállíthatunk az USA-ba. Az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium Élelmiszer-biztonsági Ellenőrzési Szolgálata az új exporttermékek mellett a korábban jóváhagyott termékekre is ismét kiadta a szállítási engedélyt. Ezek a teljesen hőkezelt, valamint a hosszan érlelt sertéshústermékek. A mostani döntés az exporttermékekre vonatkozó eljárásrendben is könnyítést jelent, ugyanis az amerikai élelmiszer-biztonság augusztus 22-én elfogadta az újonnan jóváhagyott termékekre vonatkozó exportbizonyítvány-mintákat. Így vált lehetővé a teljesen hőkezelt, valamint hosszan érlelt sertéshústermékek mellett a magyar előállítóknak a friss és fagyasztott hús, és a nem hőkezelt hústermékek kivitele is az Egyesült Államokba. Az élősertés-szállítással kapcsolatos egyeztetések még tartanak hazánk és az USA között.
Gombos Zoltán, a tárca élelmiszerlánc-felügyeleti főosztályának vezetője a távirati iroda kérdésére elmondta, a nem hőkezelt termékek körébe tartoznak például a különböző érleléseken átesett termékek, kolbász- és szalámifélék. A teljesen hőkezelt termékre példa a dobozos sonka, hosszan érlelt húskészítmény pedig például az érlelt, pácolt nyers parasztsonka, de ilyen a téliszalámi is. Azzal, hogy magyar nyers termékek is bevihetők az Egyesült Államokba, az amerikai élelmiszer-biztonságért felelős hatóság elismeri: a magyar élelmiszerlánc-biztonság olyan fokú, hogy akár nyers húsok exportjára is lehetőség van Magyarországról.
Így gyakorlatilag megszűntek azok a korlátozások, amelyeket a szlovákiai sertéspestis miatt léptettek életbe még korábban – emelte ki a főosztályvezető. Az exportálható hústermékek listájának bővülése sok magyar vállalkozásnak jelenthet új piaci lehetőségeket.