Gazdaság
Tiltott állami támogatást kapott az erőmű
A HTM-eket 2005-ben, Magyarország uniós csatlakozását követően kezdte vizsgálni az Európai Bizottság, amely 2008-ban hozott határozatot arról, hogy a garantált felvásárlási ár tiltott állami támogatásnak minősül, minden kereskedelmi kockázatot kizár, és előnyösebb helyzetet biztosít az érintett termelőknek a piac többi szereplőjéhez képest – írta a távirati iroda. Az erőmű a luxembourgi uniós bíróságon támadta meg ezt a határozatot, ahol 2012-ben első fokon elveszítette a pert. A felvásárlási megállapodások ügyében több erőmű is keresetet indított, de ezekről már korábban született döntés, két cég pedig vissza is vonta beadványát. A megállapodásokat még az 1990-es években kötötték, jóval Magyarország uniós csatlakozása előtt, s azt a célt szolgálták, hogy vonzóvá tegyék a nemzetközi befektetők számára az erőműveket. Az Európai Bíróság ítélete jogerős.