Gazdaság

Támogatja a magáncsődöt a Bankszövetség

A mini8szteri biztos szerint félretájékoztatták a Bankszövetséget

A Magyar Bankszövetség támogatja a magáncsőd intézményét, de a hozzá kapcsolódó adminisztrációt az egytizedére kellene csökkenteni - mondta a bankszövetség alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtóbeszélgetésen. Félretájékoztatja az ügyfeleket a Magyar Bankszövetség a magáncsőd adminisztrációjával kapcsolatban - mondta Szekér Judit miniszteri biztos csütörtökön. 

Becsei András elmondta: kedvező, hogy a magáncsőd intézményébe való bejelentkezés határidejét a tervek szerint meghosszabbítják jövő év március végéig.

Hozzátette, a bankszövetség szerint hosszabb távon 25 ezer család fizetési, törlesztési gondjain tudna segíteni a magáncsőd a szabályozás bizonyos átalakításával.  Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára kiemelte: a magyar bankszektor világcsúcstartó az adóterhelést tekintve.

Elmondta: árbevétel arányosan a magyar pénzügyi szektor adóterhelése 10,7 százalékot, a bányászat és a nehézipar 4 százalékot, a könnyűipar 3,6 százalékot ér el, míg a szolgáltatási szektor adóterhelése 3,2 százalékos. A túladóztatás eredményeként a magyar bankrendszer elvesztette a régiós versenyképességét, és ez a piaci hitelezés alakulására is negatív hatást gyakorol - közölte.

Félretájékoztatja az ügyfeleket a Magyar Bankszövetség a magáncsőd adminisztrációjával kapcsolatban - mondta Szekér Judit miniszteri biztos, annak kapcsán, hogy Becsei András kijelentette: jelenleg 654 oldalnyi dokumentumot kell beadni az ügyfélnek a jelentkezéskor. Eközben a Nemzeti Eszközkezelőnél (NET) a jelentkezési dokumentum csupán pár oldal - jegyezte meg.
Szekér Judit szerint a bankszövetség által említett oldalszám "egészen egyszerűen egy irreális túlzás". Egy átlagos családnak - amelyik átlagos vagyonnal és jövedelemmel, és összesen három tartozással rendelkezik - ugyanis a nyomtatványcsomagból összesen 67 oldalt szükséges elolvasnia és kitöltenie, ráadásul a legtöbb esetben a több oldalas nyomtatványból mindössze egy vagy két elemet kell kiválasztania vagy a nyilatkozatot csupán elolvasnia és aláírnia szükséges - mondta. Hozzátette: a nyomtatványcsomagot nem több példányban kell kitölteni, hanem aláírás előtt le kell fénymásolni és három példányban kell a szükséges helyeken aláírni. A családi csődvédelmi szolgálat munkatársai ráadásul minden segítséget megadnak az ügyfeleknek ahhoz, hogy megfelelően töltsék ki a szükséges dokumentumokat - emelte ki a miniszteri biztos.
"Érthető, hogy a bankoknak nem tetszik ez az intézkedés, de az ügyfeleket nem etikus ekkora mértékű, tízszeres csúsztatással félretájékoztatni" - jelentette ki Szekér Judit.