Gazdaság
Tállai: Tovább csökkennek ebben az évben a közterhek
Kisebb a lakásukat kiadó magánszemélyek adóterhe, a bevallások elkészítésében pedig könnyítésre számíthatnak az őstermelők és az áfás magánszemélyek is

Öt százalékra csökkent az idén az internet, a halhús, a sertésbelsőség és -vágási melléktermék, az éttermi szolgáltatás és a Braille-nyomtatók, illetve -kijelzők áfakulcsa – mondta tegnap Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a távirati irodának. Emlékeztetett arra is, hogy a magyar munkavállalók az idén is Európa második legalacsonyabb személyi jövedelemadóját (szja), tizenöt százalékot fizetnek. Ugyanennek kapcsán elmondta, hogy több mint hárommilliárd forintot spórolhatnak az ingatlan-bérbeadók idéntől, ugyanis a hosszú távú lakáskiadóknak mindössze csak a tizenöt százalékos szja-t kell fizetniük, a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) megszűnt. A rövid távú bérbeadók, köztük az airbnb-zők már három lakásra vagy üdülőre is választhatják a legnagyobb megtakarítást biztosító adózási módot, a tételes átalányadót, amely szobánként évi 38 400 forint.
Ha valaki csok-támogatásból vásárol új lakást az idén, már nem harminc-, hanem negyvenmillió forintos lakásig vehető igénybe a hatszázezer forintos illetékkedvezmény, azzal, hogy továbbra is levonható a csok összege az illeték alapjából – közölte. Hozzátette: 2018-tól lakásvásárlás esetén a legfeljebb három évvel megelőzően eladott lakás forgalmi értéke vonható le a vásárolt lakás forgalmi értékéből az illeték alapjának számítása során. Korábban csak a vásárlást megelőző egy évvel eladott lakás forgalmi értékével lehetett csökkenteni az illetékalapot. A kormány 2018-ban is biztosítja a 27 százalékról öt százalékra csökkentett lakásáfát, amely milliókkal teszi olcsóbbá az otthonteremtést.
Tállai szólt arról is, hogy az idén adómentesen támogathatja a munkáltató dolgozója diákhitelét a törlesztőrészlet erejéig, de legfeljebb havi 27 600 forintig. A munkáltató albérlet-támogatása is kedvezőbb, így például a foglalkoztatás első két évében az eddigi negyven helyett a minimálbér hatvan százalékáig, vagyis 51 ezer helyett közel 83 ezer forintig adómentes ez a juttatás.
A szociális hozzájárulási adóval párhuzamosan az eho is két és fél százalékponttal kevesebb az idén. Így az üdülési szolgáltatás, a munkahelyi étkeztetés, az iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, a képzési költségek átvállalása vagy az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári munkáltatói hozzájárulás közterhe 40,71 százalékra csökkent.
Az államtitkár kiemelte, hogy az idei év a könnyebbség éve a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek is: az idén már nem lesz szükségük külső segítség igénybevételére a bevallásuk elkészítéséhez, mert azt helyettük is megcsinálja az adóhivatal.
A 360 ezer érintettnek mindössze csak ki kell egészítenie a bevallási tervezet, amelyben az összes munkáltatótól, kifizetőtől származó adat szerepel. Tavaly még harmincezer cég készítette el 660 ezer dolgozójának az szja-bevallását, az idén viszont a munkáltatók válláról is leveszi a bevalláskészítés terhét az adóhivatal. A vállalkozások adóterhei is tovább csökkennek. A magyar vállalkozások jelenleg Európa legalacsonyabb, kilencszázalékos társasági adóját fizetik. A társasági adó 2010 óta 19 százalékról kilenc százalékra csökkent, s ez közel 1700 milliárd forintot hagyott a hazai vállalkozásoknál.