Gazdaság

Szigorított minőség-ellenőrzés

Megvan a javaslat a Nébih feladatkörének kibővítéséről

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feladatává tenné a kormány a rendszeres élelmiszer-összehasonlítást. Zsigó Róbert államtitkár úgy fogalmazott: a hivatalnak eddig lehetősége volt, mostantól kötelessége lesz.

Módosítaná a kormány a Nébih általános és felügyeleti feladatkörére vonatkozó rendelkezéseit – ez derült ki a parlamentnek benyújtott törvényjavaslatból. Az Agrarszektor.hu szerint a javaslat legfontosabb eleme, hogy belekerült a Nébih összehasonlító terméktesztekre, valamint az élelmiszerláncokat érintő nemzeti minőségrendszer ellenőrzésére vonatkozó feladata.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter februárban rendelt el átfogó „razziát” a kiskereskedelmi élelmiszertermékekre. A vizsgálat célja az volt, hogy kiderítse: van-e különbség a hazai és a külföldi boltokban azonos márkanév alatt forgalmazott termékek között. A vizsgálat lezárásakor a tárcavezető kijelentette: kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon, a multik nagy arányban forgalmaznak silányabb minőségű termékeket Magyarországon. Hozzátette, a vizsgált termékek majdnem hetven százalékában tapasztaltak minőségbeli eltérést. Hangsúlyozta: hazánk visszautasítja, hogy „élelmiszer-diszkrimináció áldozata legyen”.

A portál felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a Nébih Magyarországon, illetve Ausztriában és Olaszországban vett mintákat hasonlított össze a most parlament elé terjesztett jogszabályi felhatalmazás nélkül, ezért sokan úgy vélik, hogy a hivatal akkori összehasonlító vizsgálata jogszerűtlen volt. Erre Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: a magyar élelmiszer-biztonsági stratégiáról szóló kormányhatározatból, illetve a hatályos jogszabályokból eddig is „levezethető” volt, hogy a Nébih végezhetett összehasonlító vizsgálatokat, a napirenden lévő javaslatnak pedig pont az a célja, ne csak lehetősége, hanem kötelessége is legyen a Nébihnek a rendszeres vizsgálódás.