Gazdaság

Százmilliárdos megtakarítás öt év alatt

Évet értékelt a GVH elnöke

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számításai szerint a versenyhatóság 2009 és 2014 közötti eljárásainak köszönhetően a fogyasztók legalább 97 milliárd forintot takarítottak meg - mondta Juhász Miklós elnök, az MTI-nek adott évértékelő interjújában.

A versenykorlátozó megállapodásokkal és erőfölényes visszaélésekkel, valamint a fúziókkal foglalkozó versenyfelügyeleti eljárások társadalmi haszna forintban mérhető - szögezte le a GVH vezetője.

Tájékoztatása szerint az idén mintegy 130 versenyfelügyeleti eljárást indult, és mintegy 125 ügy fog lezárulni. Az összes eljárás mintegy felét fogyasztóvédelmi ügyek adják. A lezárt ügyek bő egyharmada fúziókontrollal kapcsolatos, a fennmaradó 10-15 százalék klasszikus antitröszt (kartell és erőfölény) továbbá a jelentős piaci erővel való visszaélés miatt indított eljárás. 

Az elnök felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évekhez képest növekszik a fúziós eljárások száma és az arányuk is. A kiszabott bírság összege közel 5 milliárd forintot tesz ki 2015-ben - ismertette.

Juhász Miklós felidézte, hogy az év közepén módosult a versenytörvény, ennek hatására tovább csökkent a fúziós ügyek elintézésének a határideje. Az egyszerűsített eljárásokban már 20 nap alatti az átlagos ügyintézési idő. 

Szintén a módosítás teszi lehetővé, hogy a GVH a kis- és középvállalkozások által elkövetett első jogsértés alkalmával - bizonyos feltételek mellett - figyelmeztetést alkalmazzon a bírság kiszabása helyett. Ezzel a lehetőséggel eddig még nem élt a versenyhatóság, mert az csak 2015. július 1. után indult ügyeknél  alkalmazható - jegyezte meg az elnök. 

Külön szólt a fogyasztókra leghátrányosabban ható kartellekről. A GVH az idén hat ilyen ügyben hozott döntést, ezek közül négyben közbeszerzést is érintett. 

A legnagyobb ügy a gyógyszerkartell volt, amelyben csaknem 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki a hatóság. Itt három gyógyszer-nagykereskedő - két tanácsadó vállalkozás közreműködésével - befolyásolta a gyógyszerbeszerzésre kiírt közbeszerzési pályázatokat. Az ajánlataik benyújtása előtt egyeztették az áraikat, és felosztották a piacot egymás között. 

Egy másik kartellügyben a műanyag csövek és fittingek (kapcsolóelemek és idomok) piacának meghatározó szereplői piacfelosztó és árrögzítő megállapodásokat kötöttek. A GVH több mint 725 millió forint bírságot szabott ki. Az ügyben alkalmazták az engedékenységi politikát: az egyik piaci szereplő több mint 800 millió forint bírság alól mentesült, a másik cég bírságát pedig  40 százalékkal mérsékelték, miután információval segítették a hatóság munkáját.

A versenyhatóság a kontaktlencsék és ápolószerek online forgalmazásának korlátozása ellen is fellépett. A versenykorlátozó kedvezményrendszer alkalmazása miatt összesen több mint 100 millió forint bírságot szabott ki, és megtiltotta a jogsértés folytatását. 

A GVH a szúnyogirtási piac meghatározó szereplőit is elmarasztalta, mert versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek egymással, hét vállalkozásra összesen mintegy 80 millió forint bírságot szabott ki - ismertette az elnök.

Engedékenységi kampányt indított a GVH

KARTELL KAMPYÁNY NAGY